Centauro az új generációs kutató-mentőrobot

A Centauro a tudósok legújabb kísérlete, hogy megtalálják a leginkább alkalmazkodó és hasznos testformát a katasztrófák során bevethető robotok számára.

 

Veszélyes munkákra tervezték

A kutató-robotokat általában emberi külsővel ruházzák fel, de a szakemberek egyre inkább úgy gondolják, hogy a hibrid felépítés, lényegesen hatékonyabb lehet. A négy, kerekekben végződő lábával a Centauro stabilabb a kétlábú változatoknál, ugyanakkor továbbra is két karral rendelkezik, amire a mentéshez szükséges szerszámok, vagy ajtók és akadályok leküzdéséhez használható eszközök aggathatók.

Centauro második generációs modell, az elődjét az University of Bonn kutatói tervezték és Momaro névre hallgatott. Momaro a DARPA’s Robotics Challenge 2015 egyik szenzációja volt, ahol olyan feladatokat kellett elvégeznie, amelyek egy kereső-mentő küldetés során felmerülhetnek. Centauro másfél méter magas, kilencvenhárom kilót nyom, könnyű alumínium-ötvözet vázat kapott, amire 3D nyomtatott szintetikus bőr került.

A robot egészen könnyed mozgásra képes, tetszés szerint vehet fel az adott feladathoz leginkább passzoló testhelyzetet. Centauro egyelőre prototípus, önálló munkavégzésre nem alkalmas, jelenleg egyre komolyabb kihívásokkal tesztelik az erejét.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?