Járművekkel teli pakkot kap a Nintendo Labo

A Nintendo közleménye szerint hamarosan újabb kartonból hajtogatható játékok érkeznek a platformhoz, amik a korábbi gyakorlatnak megfelelően a táblagép alapú konzol megfelelő részével társítva használhatók.


Földön, vízen és levegőben

A japánok, első pillantásra kicsit infantilis újdonsága sokaknál betalált, s ugyan a kreativitásra, játékos készségfejlesztésre építkező alkotás pénzügyi tekintetben egyelőre nem villog, a fejlesztők mégsem aggódnak. A Nintendo Labo az egyszerűnek tűnő koncepciója, kifejezetten összetett játékélményt kínál, hiszen a Toy-Con darabok összeállítása és működésének megismerése mellett, még a konzol programozását is megtanulhatják a gyerkőcök. Bár a bírálók szerint a játék tartalmi szempontból (főleg az idősebbek számára) keveset ad, ugyanakkor a több órás hajtogatás-építés után érzett „én csináltam meg” érzés, mindenki számára elégtételt jelent.

https://youtu.be/vI6QzU8NXFI

A Nintendo a mini-játékokat kínáló Variety Kit, valamint az egyetlen, ám komplexebb élményt nyújtó Robot Kit után a fejlesztők különböző járművek építését bízzák ránk. A Vehicle Kit segítségével kocsit, repülőt és tengeralattjárót készíthetünk, amikhez vadonatúj feladatok is tartoznak, sőt (ahogy korábban) az eszközök más címekkel is kompatibilisek lesznek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?