A LG feltekerhető OLED tévéje az év elején mutatkozott be. A készüléket Milánóba is elvitték, ahol az LG és a Foster + Partners közös installációjának főszerepét kapta meg.

A feltekerhető LG OLED tévé új szintre emeli az egységes enteriőr fogalmát, hiszen a készülék kijelzője csak aktív állapotban jelenik meg. A Foster + Partners nevű brit építészeti dizájncég is kivette a részét a formaterv kialakításából, valamint egyes mechanikai megoldások tervezéséből. A tér újraértelmezése elnevezésű installáció a fény, technológia és a dizájn ötvözésével kézzelfogható módon szemléltette, miként használható kreatív módon a berendezés.

A kiváló kontrasztot és színpontos megjelenítést kínáló OLED technológia, valamint a Dolby Atmos hangzás korábban nem tapasztalható audiovizuális élményt kínált a látogatóknak. A kiállítótéren az érdeklődők megfigyelhették, hogy a tévé bekapcsolt állapotban miként alakítja át házimozi-helyiséggé a nappalit, majd kikapcsolva hogyan válik kortárs művészeti alkotássá, belesimulva a környezetbe. Az installáció többek között azt is szimbolizálta, hogyan alkalmazkodik az élet ritmusához az LG technológiája, miként tárul fel és húzódik újra vissza a képernyő a pillanatnyi igényeknek megfelelően.