Az OPPO a közelmúltban villantotta meg a kijelző mögé rejtett képalkotóját, ami újabb állomás a csúsztatható és felugráló szelfi egységek után.

Az utóbbi időben a gyártók a kijelzők hasznos felületének növelésével voltak elfoglalva. A fejlesztőknek az előlapi kamerák elhelyezése jelentette a legnagyobb kihívást, számos tetszetős és nemszeretem ötlet született a probléma megoldására. Az OPPO újítása alapvetően kézenfekvőnek látszik, de a megvalósításhoz számos akadályt kellett leküzdeni.

A kamera elé módosított pixelszerkezettel rendelkező anyag került, illetve nagyobb érzékelőre és szélesebb lencsenyílásra volt szükség ahhoz, hogy elegendő fény jusson a kamerába. A képalkotó előtti területen a megjelenítés és az utasítások érzékelése hibátlan, ugyanakkor a csúcsmodellekkel összevetve a képminőség kicsit visszafogottabb lehet. A gyártó jelenleg a gyermekbetegségek javításán, valamint a szoftveres környezet finomításán dolgozik, így kereskedelmi forgalomba kerülésig („közeljövőben”) még sokat változhat a pillanatnyi helyzet.

Képek: OPPO Twitter, The Verge