Nem azért, mert aranyból van, hanem azért, mert az Apple alapításának évéből származik. 

Az Apple-1 nevű eszközt az egyik alapító, Steve Wozniak a saját kezével építette meg 1976-ban, vagyis abban az évben, amikor a mostanra gigacéggé nőtt vállalkozás létrejött. A sztori érdekessége, hogy Steve Jobs a projekt érdekében eladta a Volkswagen kisbuszát, míg Wozniak a HP-65-jével szállt be.

Forrás: RR Auction

A számítógépet 1976. júliusában mutatták be a kaliforniai Palo Altóban lévő Computer Clubban. És itt jön a lényeg, ugyanis pontosan az Apple-1-nek a kezelési útmutatóját lehet most árverés keretein belül megszerezni, ami egy 12 oldalas kiadvány, borítóján az Apple eredeti logójával, amit a harmadik társalapító, Ron Wayne tervezett. Ezen Newton látható, amint a fa alatt üldögél, és egy ragyogó alma van a feje felett, az útmutató maga pedig azért különleges darab, mert egyéb társaival ellentétben nincs kiluggatva.

Forrás: RR Auction

Az árverésen jelenleg hét licit van, és 9422 dolláron áll, de a következő lépcső minimum 10365, szóval ha csak ennyiért megy el, már akkor is megvan a hárommillió forintnak megfelelő összeg.

Címkép: RR Auction