Matt Demon kényszerűségből növénytermesztésbe fogott a vörös bolygón, de a Mars messze nem ennyire emberséges. Ám az aerogéllel akár még élhetővé is tehető.

Maga az aerogél nem ismeretlen fogalom, hiszen több területen is használják a mesterségesen előállított, rendkívül könnyű és porózus anyagot, ami akár arra is alkalmas lehet, hogy segítségével lakhatóvá váljék a Mars. A bolygó több kihívást is tartogat az ember számára, hiszen a víz csakis fagyott állapotban található meg rajta, légköre pedig olyan, hogy egyáltalán nem véd a Nap sugárzásától. Az aerogél azért lehet jó megoldás, mert kiváló hőszigetelő, tehát alatta/benne megfelelő hőmérséklet alakítható ki, illetve áttetsző mivolta okán képes megvédeni az alatta lévő élő szervezeteket az ultraibolya sugárzástól. Angolul tudóknak érdemes megnézni a videót is az aerogélről.

A Harvardon Robin Wordsworth egy 2-3 centiméteres aerogéllel mutatta be, hogy nagyjából mi történhetne a Mars felszínén. A Napot szimuláló fényforrás mellett a felszín alatt 65,5 °C-os hőmérséklet alakult ki, ami már bőven elég ahhoz, hogy a bolygó felszínét felmelegítse, és a jéggé vált vizet megolvassza. Tény, hogy ez most még csupán egy kissé idealista elképzelés, de a jövőben kellően kidolgozva az ötletet, akár működő dologgá is válhat. Már ha a Marsra indított emberek túlélik az utazást.