Az egyik legismertebb partnerkeresőként számon tartott Tinder fejlesztője nem szeretné, hogy a gigacég elvegye a bevételei 30 százalékát.
Kevés olyan ember van, aki aktívan használ okostelefont, de nem tudja, hogy mi a Tinder. A társkeresőként funkcionáló alkalmazás alapvetően ugyan ingyenes, ám ahhoz, hogy érdemben tudjunk boldogulni, ki kell nyitni a pénztárcát. Márpedig ha ezt tesszük, és a Play Store-on keresztül fizetünk Androidos telefonon, a Google kasszájába vándorol a befizetett összeg harminc százaléka, ami elég sok. Éppen ezért a Tinder anyacége, a Match Group arra kéri a felhasználókat, hogy akik a Plus vagy Gold szolgáltatást szeretnék aktiválni vagy meghosszabbítani, direktben az alkalmazás rendszerén belül adják meg bankkártya adataikat.

A lépés nagyjából megegyezik azzal, mint amit az Epic Games játszott el tavaly, mikor bevezette Androidra a Fortnite-ot, és azzal a lendülettel az indításhoz le kellett tölteni a saját keretprogramját. Hozzá kell tenni, hogy a 70-30-as bevételmegoszlás nem új keletű dolog, és ezt a harminc százalékot elég sok fejlesztő az üzlethez tartozó természetes költségnek tekinti. Főleg igaz ez az Apple digitális boltjával kapcsolatban, ahol elég komoly minőségellenőrzést végeznek, ettől függetlenül azonban néhányan csak Apple-adóként hivatkoznak rá.
A Fortnite iOS-es megjelenésekor az Epic nem is kerülte meg az almás céget, szemben az Androiddal, bár utóbbinál sokkal több szabadságot élveznek a fejlesztők olyan tekintetben, hogy miként kívánnak bevételhez jutni. Azt még nem tudni, tesz-e a Google bármilyen lépést a Tinder ellen, de nem lenne meglepő, ha valamilyen megszorítással élne. Hasonló lehetne, mint ami az Apple és a Spotify között játszódott le akkor, mikor utóbbi kívánta megkerülni előbbit, és a következmény a frissítések letiltása lett.
Címkép: Axios