Apple Card: egy iPhone 8 Plus áráért kaphatunk hozzá tokot

A gyorsan közröhej tárgyává vált Apple Card elég kényes jószág, de szerencsére jó pénzért kaphatunk hozzá  védelmet.

Az Apple még márciusban dobta piacra saját hitelkártyáját a tengerentúlon, amiről hamar kiderült, hogy az egyébként a gyártóra jellemző, mindenféle felesleges sallangot nélkülöző titán lapocska elég kényes. Nem tanácsos sem zsebben, sem pénztárcában tartani, mert karcolódhat, elszíneződhet, és emiatt kezdtek el nevetni a felhasználók. A szingapúri székhelyű Gray rögtön meg is látta a piaci rést, és előállt a saját tokjával, ami nem kevesebb, mint 900 dollár volt a megjelenéskor, tehát nagyjából 257.000 forint.

Kép: The Sun

Ennyinél indul idehaza az iPhone 8 Plus, tehát jó közelítéssel azt mondhatjuk, ahhoz, hogy megvédjük az almás hitelkártyánkat, egy telefon áráért vehetünk hozzá tokot. Sőt, ha azt vesszük, hogy időközben a Vandium Gold Titanium ára 1293 dollárra (közel 370.000 forint) nőtt, láthatjuk, hogy rendesen megkérik érte a pénzt. Igaz, cserébe elmondhatjuk, hogy miénk az egyik a csupán ötvendarabos készletből, melyet a gyártó a világra szabadít.

Kép: Gray

Illetve azzal is eldicsekedhetünk, hogy az űrkutatásban használatos titánból készült, melybe akár 15 kártya is fér (bár így véleményes, hogy nem sérül-e az Apple Card). Azt azonban el kell mondani az almás cég védelmében, hogy bár valóban „érzékeny” a kártyájuk, de nem is úgy kell elképzelni a használatát, mint egy normál bankkártya esetében. Legtöbbször online felületen van rá szükség, és csupán virtuálisan, így lényegesen kevesebbszer kerül kézbe, mint hagyományos társai.

Címkép: Gray 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?