Az Asus az IFA-n mutatta meg a legütősebb StudioBook-ot

Az IFA-n hivatalosan is bemutatkoztak Európában az Asus újdonságai, köztük az eddigi legerősebb StudioBook, a kétkijelzős ZenBook Duók, illetve egy olyan okosóra, ami a hallottak alapján nagyjából bármire képes lehet, bár sportolni azért továbbra is nekünk kell majd.

Technikailag talán kevésbé érdekes, azonban megjelenését tekintve különleges megoldást mutatnak a ZenBook Duók. A dupla kijelzők azoknak jöhetnek majd jól, akik amúgy több monitoron is dolgoznának párhuzamosan, például videók vágása miatt. A két kijelző természetesen akkor is jól jöhet, ha egyszerre szeretnénk látni a naptárunkat és a különféle programajánlókat, de csak ezért valószínűleg senki nem fogja majd kifizetni a meglehetősen borsosnak ígérkező árat.

A tartalomgyártókat célozzák a ProArt modellek is

A monitort és asztali gépet is tartalmazó család részeként érkeznek a StudioBook-ok is; említésre méltó teljesítmény az ígért 39 dBa alatti zajszint, ahogy az is, hogy sikerült 17 colos kijelzőt varázsolni a 15 colos gépházba. Mindezek mellett egy olyan aprósággal is kedveskedik a gyártó, amivel nem kell a gép előtt szobroznunk a renderelésre várva, a Smart Sync app segítségével ugyanis akár telefonon is követhetjük a munkafolyamatok alakulását.

Ezek a gépek azért hagyományosabb megjelenésűek, de így sem lehet panasz rájuk, ha valaki a külsejükkel akar villogni. Emellett olyan modellek is érkeznek, amelyekben ott lapul a ScreenPad 2.0, vagyis szükség esetén a touchpad akár érintőkijelzőként is használható lesz.

Célkeresztben a viselhető kiegészítők piaca is

A 2018-as VivoWatch BP nem csak pulzust, hanem vérnyomást is mért, mindezt a versenytársaktól megszokott formavilágától meglehetősen eltérő köntösben. A jelek szerint nem ez volt a célcsoport szívéhez vezető út, így az újonnan érkező utód, a VivoWatch BP már a klasszikus kör alakú táborba sorolt be.

Jobb oldalt az Asus VivoWatch SP, bal oldalt felül pedig a korábbi modell

Ami az új modellt a leginkább kiemeli a vásárlók kegyeiért toporgó tömegből, az a 14 napos üzemideje lehet, miközben továbbra is képes a vérnyomás-mérésre (ez a szenzor oldalra került), de immár a véroxigén-szintet is méri, mindezek mellett pedig került bele magasságmérő és GPS is. 14 napos megfigyelés után ráadásul a vezető tajvani kórházakkal közösen fejlesztett mesterséges intelligencia is akcióba lendül: kielemzi a begyűjtött adatokat, és személyre szóló tanácsokkal segít majd az egészségesebb életvitel elérésében.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?