Lenyűgöző lassított felvételeken a villámlás

A szuperlassított videóban azt láthatjuk, hogy miként is néz ki valójában egy villámlás, és tényleg megéri megnézni. 

A viharvadászat nem veszélytelen dolog, viszont testközelből az ember olyan dolgokat tapasztalhat, amiket egyébként nem. És ha túléli, akár filmeket is készíthet belőle. Dustin Farrell is ebben a szegmensben utazik, és tőle már két évvel ezelőtt láthattunk valami hasonlót, most pedig a második résszel érkezik. A Phantom Flex 4K-val rögzített felvételeket egy 3,5 perces videóba rendezte, de mindenképpen érdemes tudni, hogy 1000 képkocka/másodperccel készültek. Ez annyit jelent, hogy jelentős lassítással szemlélhetjük meg, hogy milyen formában rajzolódik ki az égre, vagy éri el a talajt a villámlás.

A Transient 2 nevet kapott filmecske elkészítéséhez Dustin közel 60.000 kilométert utazott az elmúlt két évben, és ezalatt 30 terabájtnyi anyagot rögzített. Az utómunkához (vágás, fények/színek igazítása, stb) háromszáz óra kellett, ami pedig vicces érdekesség, hogy a 60.000 kilométer alatt mindössze három gyorshajtást szedett össze. Ahogy a videó leírásában is szerepel, számára a Phantom Flex 4K tökéletes munkaeszköz, a legtöbbször pedig Zeiss Otus 28, 55, és 85 mm-es lencséket használ, f/1,4 rekesszel. Utóbbira azért van szükség, mert a villámlás fotózásához ilyen képkocka/másodperces sebesség mellett elég sok fény szükséges. A kamera egyébként folyamatosan forog, és a belső memóriát folyamatosan felülírja, és amikor Dustin tudja, hogy rögzített egy mennykőcsapást, akkor azt gyorsan elmenti.

Címkép: Keli Black, Pixabay

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?