Dell XPS 13: hat magot is kapott az apró laptop

Itt a megújult Dell XPS 13 és biztos, hogy már csak a sebessége miatt is szeretni fogjuk. 

Kicsit menjünk vissza az időben a szeptemberi IFA 2019-hez, mikor is a Dell bejelentette a frissített XPS 13 laptopot, amiről akkor azt mondták, hogy odabent hatalmas a változás. És valóban így van, hiszen a 13 hüvelykes kijelzővel rendelkező eszköz drágább verziói megkapták az Intel tizedik generációs Core i7 processzorát, mely hat maggal rendelkezik. Fontos megjegyezni, hogy ebben a méretben igencsak jó hatmagos processzort látni, hiszen az Apple például csupán a 15 hüvelykes MacBook esetén kínál hasonlót, de a kisebb verziónál maximum négy maggal találkozunk.


A megújult konfiguráció belépő tagja 999 dollárért érhető el (igaz, ez „csak” i3 procival), ami a cikk írásának pillanatában éppen valamivel több, mint 300 ezer forint.

Az XPS 13 család, Kép: Dell

Éppen ezért a Dell fejlesztése a felhasználók számára kedvező lépés a korábbi XPS 13 generációhoz képest, bár akkor, mikor az megjelent, szintén versenyképes terméknek számított. Egyebekben a megújult laptop meglehetősen hasonló az elődjéhez, hiszen 4 GB, 8GB, 16 GB LPDDR3 Dual-Channel SDRAM-mal lehet kérni. Tegyük hozzá gyorsan, hogy az előbbiekben említett 999 dolláros ár az alapkivitelre vonatkozik. Ebben i3-10110U processzor és 4 GB RAM van (2133 MHz), tárhelyként pedig 256 GB SSD-vel gazdálkodhat a vevő. Akinek lényegesen jobban nyílik a pénztárcája, annak Core i7-10710U processzor jár a 16 GB RAM-mal, de ugyanúgy 256 GB SSD-vel. Ezért a konfigurációért már 1449,99 dollárt kell a pénztárnál hagynunk, ami 439 ezer forint (most éppen).

Címkép: Techadvisor

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?