Beperelték az X-Men rajzfilmet, mert a Linda című sorozatra hasonlít a zenéje

A helyzet az, hogy nehéz lenne letagadni a hasonlóságot az X-Men és a Linda főcímzenéje között.

A Linda a nyolcvanas évek egyik legismertebb magyar sorozata volt, melyben a törékenynek tűnő Görbe Nóra részről-részre agyba és főbe verte a legkeményebb nehézfiúkat. A sorozat kedveltségét csak növelte, hogy Pécsi Ildikó és Bodrogi Gyula is állandó szereplők voltak, mint Linda szülei.

Aki akkoriban aktív néző volt, még ma is fejből fújja Vukán György dallamait, de úgy tűnik, a világhír felé is elindult a sorozat zenéje, mivel az 1992-ben debütált X-Men: The Animated Series főcíme kísértetiesen hasonló. Ez tűnt fel Kriskó Zoltán rendezőnek is, aki a Gizmodo információi szerint pert indít emiatt. Úgy tudni, alperesként egyebek mellett a Marvel, a Disney, a Fox, az Apple, és az Amazon is szerepelnek.

A periratban többek között megtalálható az is, hogy bár a nyolcvanas években Magyarország a vasfüggöny rosszabbik oldalán volt, a filmipar szakemberei ettől függetlenül tudtak egymással kapcsolatba kerülni. Így a Pannónia Filmstúdió munkáival is tisztában lehettek az X-Men rajzfilm zeneszerzői, tehát semmi akadálya nem volt annak, hogy ilyenformán használják fel a Linda főcímének zenéjét. Hozzá kell tenni, hogy az X-Men esetében nem ez az egyetlen ilyen jellegű bírósági ügy, hiszen jóval korábban Whitney Houston „I’m Your Baby Tonight” című száma miatt kellett pereskedniük.

Címkép: Pinterest

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?