Soul: a túlvilágra visz a Pixar új animációs filmje

A Soul egész mély dolgokat feszeget, bár közben megmarad a Pixarra jellemző jópofa képi jellege. 

A Pixar nyáron mutat be egy új animációs filmet, ami a Soul címet kapta, és egy Joe Gardner nevű középiskolai tanárról szól, aki esténként dzsessz zenészként tevékenykedik. A június 19-én mozikba kerülő film története rendkívül érdekes, hiszen arról szól, hogy Joe egy balesetben elhalálozik, és a túlvilágra kerül. Ezt nem úgy kell elképzelni, ahogy szokásos, hogy hárfazene van és mindenki boldog, hanem egyfajta elosztóként. A főszereplő ugyanis feladatot kap a halála után, mégpedig azt, hogy személyiséget kell adnia azoknak a lelkeknek, akik éppen földi testbe készülődnek.

Kép: MovieWeb

A sztori akkor kezd igazán érdekes lenni, amikor Joe találkozik a 22-es nevet viselő lélekkel, melynek legnagyobb problémája, hogy ki nem állhatja az embereket, és nem is szeretne a Földre jönni. Mint látható, a Soul valamilyen szinten más forgatókönyvet követ, mint amit a Pixartól megszoktunk. Joe Gardner hangját Jamie Foxx, míg a 22-es lélekét Tina Fey adja, bár aki idehaza szinkronnal nézi majd, annak ez nem feltétlen fontos információ. A magunk részéről kíváncsian várjuk, hogyan képzeli el a stúdió a túlvilágot, és milyen lehet személyiséggel ellátni születendő lelkeket. Talán fontos információ lehet, hogy a Soul rendezését a cég feje, Pete Docter végzi, és az író Kemp Powers, aki szerint ez most valami egész más lesz, mint Docter korábbi munkái.

Címkép: Variety 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?