Senki nem mondhatja, hogy Siri nem vágja, mi zajlik a világban.
Habár a hangalapú asszisztensek egyre népszerűbbek, azért még mindig akadnak problémák a működésükben, bár ezek egy része az általános felhasználó számára vicces tud lenni. Ilyen lehetett az is, amikor egy spanyol iPhone tulajdonos megkérdezte, hogy ki jelenleg Bolívia elnöke. Erre Siri úgy válaszolt, hogy „Bolívia diktátora Evo Morales”. Ennyiben egyébként ki is merül a történet, de akadnak további érdekességek. Például az, hogy angol nyelvű használat mellett már helyesen válaszolt, tehát ott elnöknek nevezte Moralest, és nem diktátornak.

Az Apple nem kívánta kommentálni a történteket, de ennek ellenére javították a bakit, így most már spanyol nyelvterületen is elnökként szerepel a korábbi diktátor. Morales egyébként egyértelmű győzelmet aratott az október 20-i választásokon, méghozzá annyira, hogy nem is kellett második fordulót tartani. Némiképp azonban árnyalja a dolgot, hogy a szavazatszámlálások közben a rendszer közel 24 órán keresztül betegeskedett, majd mikor újra teljes körűen használhatóvá vált, éles váltással derült ki, hogy Morales ilyen előnyt szerzett. Hogy mennyire nem stabil a helyzet, azt az is jelzi, hogy azóta is zavargások vannak az országban, illetve az egyik ellenzéki vezető La Pazba szeretne vonulni, hogy ott követelje az elnök lemondását. Az pedig továbbra is kérdés, hogy Siri miért nevezte diktátornak Bolívia első emberét.
Címkép: Apple