Korábban is láttuk már, hogy az érkezőben lévő Microsoft Flight Simulator eléggé ott lesz a szeren, és ez a videó csak megerősít ebben.
Eddig is láthattunk már néhány videót a Microsoft Flight Simulator érkező részéről, és tudjuk, hogy így ránézésre nem fogunk csalódni. Most pedig itt egy újabb, ami szintén bizonyítja, hogy a látványra nem lehet majd panasz, amennyiben ott van alatta a szükséges vas. Ebben a videóban többek között felbukkan a lassan leköszönőfélben lévő Boeing 747, de mellette ott a Citation, illetve a polgári repülésben rendkívül megszokott Cessna is. Fontos információ lehet, hogy a játékot a házon belül fejlesztett Asobo motor hajtja, és a Bing térképadatai alapján épülnek fel a repülési területek. Ami egyébként teljesen okés, hiszen a Microsoft terméke az is.
https://youtu.be/BCBgO6St9ug
Az Azure nevű mesterséges intelligencia azért felel, hogy a fotorealisztikus megjelenítésnél minden ház, fa, domb, miegymás úgy jelenjen meg, ahogyan azt a valóságban is láthatnánk. A Flight Simulator elvileg fizikában is igyekszik a valósághoz közelíteni, de ezt majd akkor tudjuk kideríteni, ha az első dugóhúzót lenyomjuk valamelyik arra alkalmas géppel. Ami még fontos lehet, hogy a Microsoft Flight Simulator kétmilliónál is több várost, és bő negyvenezer repteret tartalmaz majd. De azért jó lenne, ha egy gépigényt is látnánk, mert vélhetően elég sokan szeretnék majd asztali PC-n játszani.
Címkép: GeekWire