Lopakodó Sencor porszívót teszteltünk

Aki próbált már költséghatékonyan vásárolni kisebb háztartási gépeket, annak biztosan ismerős a Sencor márkanév – nekem a konyhában van használatban több dolog is tőlük. A márkának azonban akkor sincs szégyenkezni valója, ha a drágább készülékeiről beszélünk. Mint ahogy most is tesszük, jelen tesztünk alanya ugyanis nem más, mint az SVC 9300BK jelzésű extracsendes, porzsákos porszívójuk.

Az SVC 9300BK egy fekete-arany színű készülék, digitális kijelzővel, HEPA H13-as szűrővel és 9 méteres kábelhosszal. Ez, valamint a teleszkópos cső összesen 12 méteres hatótávolságot biztosít. Az én lakásomban ennyi alapvetően elég is, mivel pont megkímél attól, hogy folyton ki kelljen húznom, majd újra bedugnom – a megfelelő konnektort választva gyakorlatilag végig tudom porszívózni a lakást a szokásos macera nélkül. Ilyenkor persze nem árt odafigyelni arra, hogy ne taroljam le a zsinórral a szobanövényeket, de ennyi igazán belefér. Ráadásul a cső valóban elég hosszú – 4 méteres belmagassággal nem lehet megúszni a létrázást, ha a sarokban lévő pókháló a cél, de minden másra bőven elegendő.

Különböző feladatokhoz különböző szívóerő – minden esetben halk működés

Az 5 fokozatban állítható szívóerő mindegyik erősségéhez tartozik egy ajánlott felhasználási mód is. A leggyengébb fokozattal nyugodtan tisztíthatjuk a függönyöket, ezután sorban: 2. kárpitos bútorok, 3. lábtörlők és laza szőnyegek, 4. nagyméretű szőnyegek végül pedig 5. fokozat a sima padlófelületekhez.

Abszolút alá tudom támasztani a gyártói ígéreteket, vagyis: minden fokozat alkalmas arra, amire ajánlják, sőt, azt sem zárja ki semmi, hogy az 1-essel toljuk végig a parkettát is, hiszen ez is fel fogja szívni a port, de ha nagyobb darab piszkokra is vadászunk (például esetemben a kutya napi rutinjának részeként létrejövő pokrócdarabokra), akkor nem árthat feljebb venni a szívóerőt a szükséges padlófelülethez javasolt szintig.

A készülék másik nagy erénye, hogy halk – a dobozon 59 Db(A) van, ez a leghangosabb zajszintje – a teszt alapján pedig maradjunk annyiban, hogy a porszívófej és a padló találkozásából fakadó hangok általában hangosabbak voltak, mint maga a motor. Egy kivételre mindenképp kitérnék, és ez az egyik extra szívófej, a mini turbo brush amit feltéve jelentősen megnő a műveleti hangerő. Nekem amúgy ez a kiegészítő volt a kedvencem, ezt ajánlják ugyanis a háziállatok szanaszét hagyott, és a bútorokhoz különösen ragaszkodó szőrszálainak összeszedésére.

Mini turbo brush
A kissé hangerőnövelő mini turbo brush. Kép: Sencor

A frissen megalapított kutyateszten azonban még az extra halk működéssel sem ment át a porszívó, Rambo ez elől is menekül, bár jóval lassabban és kevésbé fejvesztve, mint a saját, jóval hangosabb készülékem esetén. A macskák és a robotporszívók ügye egyértelműen jobban áll…

Kiegészítők és egyéb praktikusságok

A porszívó amúgy egy rakás extra kütyüvel szolgál annak érdekében, hogy tényleg minden feladathoz és felülethez  megfelelő kiegészítővel nyúlhassunk – ez a Complete Care. Az alap, minden felülethez alkalmazható multifunkciós fejen kívül egy külön dobozba csomagolva van 4 kifejezetten célirányosan használható megoldás is. A már említett mini turbo kefés darab mellett találunk itt egy kifejezetten kemény padlókhoz való, természetes sörtékkel ellátott fejet, a szőnyegekhez való mélytisztítót, valamint a szűk, nehezen hozzáférhető helyekhez való hosszú, felxibilis fejet – autótakarításkor ez jelentős segítség lehet. Ezek mellett a porszívótest első részén is van egy tároló, amiben egy éltisztító, illetve egy kemény sörtéjű, makacsabb szennyeződések feldörzsöléséhez alkalmas faj lapul.

Ezeket mind rögzíthetjük a teleszkópos csőhöz, de a flexicső végéhez is, ahol van egy szükség esetén letolható puha kefés rész is, amivel például az érzékenyebb felületekről szívhatjuk fel a port, megspórolva egy portörölgetést. Ez egy tökjó dolog, a legtöbb gyártónál külön fel kell tenni az ilyet, itt viszont mindig kéznél van. Plusz jó hír, hogy azok a fejek, amikben különféle kefés megoldások vannak, szétszerelhetők és könnyen tisztíthatók, hogy mindig teljes hatékonysággal vághassunk neki a takarításnak.

Porszívófejek
Alul a mindenre jó multifunkciós, körülötte a különféle felületekhez való céleszközök

A nyélen található, elemmel működő távirányító szintén olyasmi, ami nagyon jól tud jönni, ha ugyanis egyszer már bekapcsoltuk a gépet, akkor ezen is állíthatjuk a szívóerőt, illetve kvázi szüneteltethetjük is a működést. A rajta lévő kikapcsoló gombot megnyomva ugyanis a készülék készenléti állapotba kerül, amiből ugyanezzel a gombbal tudjuk újra aktiválni. Ahhoz viszont, hogy a gép bekapcsoljon, először a testen található gombot kell megnyomni, ezt nem tudjuk a távirányítón megtenni.

Összességében jó, de nem mindenkinek praktikus

Annak ellenére, hogy a működését és a funkcióit illetően abszolút pozitívak voltak a benyomásaim, voltak olyan körülmények is, amik miatt nekem személy szerint mégsem lenne jó választás ez a készülék. Ezekre mindjárt kitérek, de előbb lássuk, hogy milyen lakásokba lenne jó választás, mert nem akarom elvitatni az előnyeit sem. Egyszintes lakásban, tágas környezetben igazán jól használható, és normál belmagasság esetén a teleszkópos nyéllel még a plafon éleit is simán elérjük vele. A halk működés pedig jó választássá teszi, ha valamiért csak későn, vagy éjjel tudunk takarítani. Ha pedig van emelet, akkor nagyon nem mindegy, hogy van-e lépcsőforduló, vagy épp, hogy milyen szélesek a lépcsőfokok – és így le tudjuk-e tenni ezekre, miközben takarítás közben célba vesszük az emeletet.

Ugyanis nagydarab és nehéz, így hiába nem kell a kábellel vacakolni, a galériára felcipelni nem egy leányálom, a szűk lépcsőfokok porszívózása közben pedig nem igazán lehet hova tenni. Ugyanez az oka annak, hogy nálam a 4 méteres belmagasságnak köszönhetően a plafon éleit egyszerűen nem lehet vele biztonságosan elérni. Az amúgy tök praktikus távirányító a szűk helyeken nagyon sokszor nyomódott be véletlenül, így leállt a porszívó is, valamint épp ez a kiálló rész néha megnehezítette a bútorok alatti részhez való hozzáférést. A mérete miatt pedig akármilyen jól is jön a kutyaszőr ellen zseniális fej, egyszerűen nem reális, hogy naponta többször elővegyem, ha nem szeretnék extra kutyaszőrrel a ruhámon távozni a kanapéról. Szintén a mérete és a súlya miatt a flexicső végén található kis kefe sem alkalmazható kényelmesen bizonyos magasság felett.

A Sencor SVC 9300BK ára meghaladja ugyan a kifejezetten olcsónak számító pár tízezer forintos szintet, de a halk porszívók között a 63 990 forintos ajánlott fogyasztói ár egyáltalán nem kirívó – akinek fontos szempont a csendes működés, annak nagyjából ennyire mindenképp számítania kell.

Kinek ajánljuk

  • Nagy, szellősen berendezett, normál belmagasságú lakásban használná
  • Klasszikus megjelenésű, porzsákos készüléket keres
  • Csak akkor tud porszívózni, ha épp elaludt a gyerek
  • Ki tudja használni a rengeteg hozzá járó extra fejet és tartozékot
  • Nem nagyon árérzékeny, de mindenképp százezer alatt vásárolna porszívót

Kinek nem ajánljuk

  • Kis lakásban él, és szűk helyeket is porszívózna
  • A fentiek mellett ráadásul gyakran is használná
  • Nagy belmagasságú lakácsban gyakran venné fel a harcot a plafon sarkaiban összegyűlő pókhálók ellen
  • maximum harmincezret hajlandó kifizetni egy klasszikus porszívóért

További információ a termékről a Sencor oldalán található.

  • Dizájn
  • Kezelés
  • Ár/érték arány
  • Hűha faktor
3.6

Összegzés

Egyszerűen kezelhető, kis lakásban néha nehezen manőverezhető, nehéz, ám valóban nagyon halk készülék, amivel egy nagyobb és szellősebben berendezett lakásban elképesztően könnyen dolgozhatunk, olyankor pedig kifejezetten jó jön, ha kisgyerek mellett, vagy a szomszédság szempontjából kellemetlen időszakokban használnánk.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?