Hatalmasat menetelt Európában a Xiaomi

Azt már korábban is tudtuk, hogy a csupán 2010-ben alapított Xiaomi nagy erőkkel tör előre a tech szektor minden területén, és az is tiszta sor volt, hogy az európaiak egyre jobban szeretik a márkát, többek között a mobiljait is. 

A gyártó idén nagy terjeszkedésbe kezdett az európai okostelefon-piacon, és a legutóbbi jelentések alapján ennek van is eredménye. Bár az európai mobilpiac élén az idei harmadik negyedévben eladásban és piaci részesedésben is a Samsung áll, a legnagyobb növekedést a Xiaomi produkálta.

A Samsung éves szinten 26 százalékkal javított, a Xiaomi viszont 73 százalékkal növekedett a régióban. A részesedése pedig 6,5 százalékról 10,5 százalékra emelkedett. Jelenleg a negyedik legkedveltebb európai márka a Samsung, a Huawei és az Apple mögött.

Fotó: SCMP

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?