Az Intel néhány éve adta fel a küzdelmet a mobilokba szánt processzorok világában, okostelefonokba szánt modemeket azonban továbbra is fejlesztett. Mostanáig.
Idén nyáron jelentették be, hogy a mobilos modemekkel foglalkozó ágazatot eladják az Apple-nek. Az üzletet lezárták, így a divízió új tulajdonosa az Apple, az Intel hivatalosan is kiszállt ebből a mobilos kategóriából is.
Az 1 milliárd dollár értékű üzletnek hála az Apple mindent megkap, hogy az új iPhone-okhoz házon belül fejlesszen modemeket. A processzorokat már így is házon belül rakja össze, bár az ARM-től licencel technológiát.
Az Intel fenntartja a jogot, hogy a jövőben még modemeket fejlesszen PC-kbe, IoT-s eszközökbe és önvezető járművekbe.
Fotó: Intel