A Roland vonalakból készítette el a modern idők zongoráját

A Roland zongorája olyan, mintha a Tesla Cybertruck távoli unokatestvére lenne. 

Egy korábbi cikkünkben azt írtuk a Tesla Cybertruckról, hogy ránézésre vektorgrafikával készült, mivel finoman szólva nem az ívek jellemzik. Szokták egyébként a számítógépes grafikában jártasak úgy is említeni, hogy „low poly” kinézete van, és pontosan ez igaz a Roland zongorájára is, amit a CES 2020-on mutatott be, és a Facet nevet kapta. A leginkább élekből álló zongora a Roland szerint kristályszerű, elvégre mégsem hívhatják low poly-nak. Különleges érdekessége, hogy intelligens kijelzővel ellátott, ami a billentyűzet felett helyezkedik el, míg a szokásos kalapácsok és húrok helyett hangszórók adják a muzsikát. Akinek esetleg máris felcsillant a szeme, annak fontos információ, hogy csakis egy koncepcióról van szó, ami tömeggyártásba nem fog kerülni. Legalábbis ilyen formájában a közeljövőben biztosan nem.


A Roland szerint az ötletet az adta a formai újításhoz, hogy a zongorák külalakja egy-két jelentéktelenebb változtatástól eltekintve az elmúlt 300 évben ugyanolyan. Éppen ezért még 2015-ben úgy döntöttek, felkérik a formatervezőket, hogy alkossanak valami újat. Így született meg a Facet, ami megjelenésében tényleg egy hangszerbe oltott Cybertruck. Ami pedig a hangzást illeti, a hangszórók úgy vannak elhelyezve, hogy működés közben ugyanúgy szóljanak, mintha tényleg a kalapács ütne a húrokra. Idővel úgyis valami ilyesmi lesz a trend, hogy mind jobban háttérbe tolódnak a tradicionális hangszerek, és előtérbe kerül az elektronika.

Címkép: Roland 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?