Kinél üthet be a tavalyi csúcsmodell, a S10 némileg tunningolt változata, a Samsung Galaxy S10 Lite? Megnéztük, kipróbáltuk és elmondjuk, hogy milyen lett!

Samsung S10 Lite

Mikor a világ már a vállalat új csúcsmobiljára, a február közepén debütáló Samsung S20-ra figyelt, a cég húzott egy váratlant, és bejelentette, hogy piacra dobja a tavalyi topmodell, az S10 némiképp módosított verzióját. A Samsung Galaxy S10 Lite pedig igen gyorsan eljutott hozzánk is, nézzük, hogy hogyan sikerált!

Külső

Dizájn: Letisztult és minimalista! A fém készülékház ezüst keretbe foglalja az ultravékony kávákkal övezett készülékházat. Forradalminak nem mondanánk a látványt, de a végeredmény kifejezetten ízléses lett! A trükkös felületkezelésnek köszönhetően, ha fény éri a hátlapot, akkor az szivárvány effektet produkálva kezd ragyogni. Király!
Ergonómia: Az összeépítés minősége tökéletes! Sorjásságnak nyoma nincs, a gombok jó helyen vannak, és nem is lötyögnek, tökéletesen stabilak. Ám az is tény, hogy a nagy méret miatt nem minden esetben használható “egykezes” telefonként.
Strapabíró kialakítás: Erre már nem maradt energia sajnos. Tehát muszáj neki valami normális tokot/védőfóliát venni.Kijelző/készülékház arány: 87,8%, királyi!
USB: USB 2.0 Type-C. Szuper
Fejhallgató csatlakozó: Nincs. 🙁
Notch: Van! A képernyőbe vágva, iszonyat jól néz ki.
Ujjlenyomat olvasó: Van, a képernyő alá építve!
Méret, súly: 162.5 x 75.6 x 8.1 mm (az átlagosnál vékonyabb), súly: 186 gramm (átlagos).

Kijelző

Méret: 6,7 inch, mint egy evezőlapát!
Felbontás: 1080 x 2400 képpont. Ilyen méret mellett ez teljesen jó, de nem extrán kiemelkedő felbontásnak számít. amit a 394 ppi pixelsűrűségi adat is alátámaszt. A képi világ mindenesetre éles, a pixelek egyáltalán nem láthatóak, a finom átmenetek, illetve a ferde és görbe vonalak is rendben vannak. Ennél több, nem is kell!
Képfrissítési ráta: 60 Hz. Lehetne jobb (90/120 Hz), de azért ez is elmegy bőven egyelőre, pláne ilyen áron.
Paneltechnológia: OLED. A lehető legjobb.
Kontraszt: Végtelen. Verhetetlen.
Színek: Tökéletesek, ragyogóak, fátyolosságnak nyoma sincs.
Betekintés szög: Hibátlan.
HDR: Támogatott (HDR10).
Maximális fényerő: 704. Király! Kellően nagy ahhoz, hogy a HDR is jó látványos legyen.
Minimális fényerő: 1,7 nit. Elég alacsony ahhoz, hogy vaksötétben se legyen zavaró.
Védőüveg: Van, Gorilla Glass. A közepes karcolásoktól és ütésektől is megóvja a képernyőt.

Teljesítmény

Hardver: 8 magos Qualcomm SM8150 Snapdragon 855 (1 db. 2.84 GHz Kryo 485 & 3 db. 2.42 GHz Kryo 485 & 1 db. 1.78 GHz Kryo 485 mag), 6 GB RAM, Adreno 640. Ez a tavalyi első vonalbeli mobilok szintje! Jelenleg is nagyon ütős teljesítményt produkál, de biztos, hogy az idei telefonok, például a Samsung S20, jóval felülmúlják majd.
AnTuTu: A teljesítmény mérésére szolgáló AnTuTu szintetikus tesztprogramon 467 805 pontot ért el, ami tökéletesen alátámasztja a fenti állítást! Például az eredeti Samsung S10-nél is jobb eredmény!


Mire jó: Mindenre! Videóvágás, képszerkesztés, nagyfelbontású videólejátszás, csúcsgrafikás játékok futtatása is gond nélkül megy. A szuperlassítású videók feldolgozása is csak 1-2 másodpercet vesz igénybe, ami totálisan vállalható sebesség.
Adattárolásra szolgáló memória: 128 GB. Elég mindenre, Még intenzív használat mellett sem kell semmivel spórolni a Samsung Galaxy S10 Lite telefonon legalább másfél-két évig.
Oprendszer: Android 10 + One UI 2. Jól működik, nem fagy ki, nem csinál hülyeségeket, tele van egy csomó hasznos opcióval. Szuper!

Hang

Beépített hangszóró: Az átlagosnál sokkal erőteljesebben és jobban szólal meg. Akár még háttér-zenehallgatásra is használható.
Fül-/fejhallgatóval: Teljesen rendben van, lehet használni zenehallgatásra is, ám a direkt e célra tenyésztett mobil médialejátszókkal nem veszi fel a versenyt.

Energia

Akkumulátor: 4500 mAh, nem cserélhető. A kapacitás ezen a szinten már nem számít kiemelkedőnek, hanem csak jónak. Az üzemidős használattól függően 9-11 körül alakul, ami szintén az átlagosnál némiképpen jobb érték.
Gyorstöltés: Támogatott (45W). Szuper!
Vezeték nélküli töltés: Nem támogatott.

Kamera

Hátlapi

Fotó: 48 MP széles látószögű elsődleges kamera + 12 MP ultraszéles látószögű kamera + 5 MP makró kamera. Mindez azt jelenti, hogy sokoldalúan használható, attól függően, hogy mire van szükség (bár azért még egy zoom kamerát el tudtuk volna viselni…). Világosban remek képeket készít, a szűrt fényt, mesterséges fényt is nagyon jól tolerálja. Sőt, még sötétben is össze lehet vele hozni pazar fotókat az Éjszakai mód használatával, de ilyenkor azért nagyon enyhe zajosodás már befigyelhet.


Portré mód: Van, hibátlanul működik.
Effektek, szűrők: Vannak! Egész jól használhatóak.
HDR: Támogatott! Jól is működik.
Videó: 4K felbontás 60 képkocka/másodperc rögzítési sebességgel, ami jelenleg a legjobb. Ráadásul Full HD-nál kiválasztható a 240 FPS mód is.
Lassítás/szuperlassítás: Támogatott, egész jó a minőség is, de itt még azért lehet hova fejlődni.
Optikai stabilizátor: Van! Kifogástalanul működik.

Ilyen képeket lehet vele lőni

Előlapi

Fotó: 32 megapixeles modul, az átlagosnál némiképpen jobb végeredménnyel. Az effektek sem hiányoznak.
Videó: Full HD, 30 képkockás rögzítési sebességgel. Mint a nagy átlag.

Ár

A Samsung S10 Lite – 209 000 forint kártyafüggetlen konstrukcióban. A tudásához képest szuper ár!

Kinek ajánljuk – Samsung S10 Lite

– Mindenre használható mobilt szeretne.
– Játszana.
– Videózáshoz, filmezéshez keres mobilt.
– Háttér-zenehallgatáshoz is használná telefonját.
– Fontos a tökéletes a képminőség.
– Sötétben is fotózgatna.
– Vlogger.

Kinek nem ajánljuk – Samsung S10 Lite

– A legdurvább csúcsmobilt keresi.
– Belépő szintű, ultraolcsó telefonra vágyik.
– Fontos, hogy legyen optikai zoom a készüléken.

Még több információ a termékről a hivatalos oldalon