A Samsung a Galaxy Z Flip összehajtható mobiljánál nem csak a kagylószerű formavilággal hódít, hanem azzal is, hogy ultravékony védőüveg borítja a hajlékony kijelzőt, amit jobb nyomkodni, és kevésbé sérülékeny.

Ez hangzott el legalábbis a bemutatón. Az eddigi beszámolók szerint nyomkodni tényleg jobb érzés, de Zack Nelson népszerű stressztesztjén csúnyán leszerepelt a képernyő.

A JerryRigEverything csatornán látható a videó, amely alapján a készülékház és a zsanér alapvetően remekül bírják a strapát, sőt, még a kavicsok sem okoznak komoly kárt a szerkezetben. A képernyőt viszont nem üveg borítja, az ugyanis pont olyan könnyen sérül, mint a többi összehajtható okostelefon műanyag védőborítása. Körömmel is ugyanúgy benyomható, élesebb tárggyal kilyukasztható. Nelson szerint a Samsung legjobb esetben is csak a mélyebb rétegekben használhat valamilyen üveg-polimer hibridet, így pedig félvezető a marketing, ami üvegnek reklámozza a borítást.

A Samsung állásfoglalása szerint az ultravékony védőüveg ellenére óvatosan kell használni a készüléket, és az üveg fölé egy védőréteget húztak. Ez megmagyarázza a videóban látottakat, de a lyukak és a panelhibák akkor is azt mutatják, hogy ha van is alul üveg, az nem túl erős. 119 dollárért egyszer mindenesetre cserélhető a panel, jár egy ingyenes képernyővédő is hozzá, és a szakértők szerint jó irányba indult el a Samsung, de van még teendő, mire tényleg strapabíróak lesznek az ilyen panelek.

Fotó: Zack Nelson