A jelek szerint az ASUS hamarosan új okostelefonokkal jelentkezik, méghozzá több kategóriában is.
Hu Shubin társigazgató megerősítette, hogy az ASUS valóban tervez egy Zenfone 7 készüléket, ezt a második negyedév vége felé dobná piacra. A készüléket ráadásul a ROG Phone 3 gamermobillal kísérnék, legkésőbb a harmadik negyedév elején. Vagyis június végén vagy július elején. Addig pedig még rengeteg dolog kiszivároghat ezekről.
Ami azt illeti, a ROG Phone 3 nemrég a Geekbench adatbázisában is felbukkant, és az ASUS 30-50 százalékkal többet adna el ebből, mint az elődből. Sokakat mégis a Zenfone 7 érdekel, amely prémium hardvert hozhat, kedvező áron.
Fotó: AndroidPIT