Mire jó, kinek jó a vezeték nélküli füles? És mire kell figyelni?

Egyre népszerűbbek az úgynevezett vezeték nélküli fülhallgatók. Ezeket jártuk körül az egyik legfrissebb modell, a Samsung Galaxy Buds+ segítségével.

Vezeték nélküli fülhallgató – az meg mi?

Néhány évvel ezelőtt bukkantak fel az úgynevezett vezeték nélküli, vagy más néven szeparált fülhallgatók, és hamar komoly népszerűségre tettek szert. Nem is véletlenül, hiszen új színt hoztak az audió eszközök világába azzal, hogy úgy használhatóak, mint egy hagyományos füles, ám kábel nem köti össze a hangszórókat, és semmilyen egyéb külső modul nem szükséges a használatukhoz. Csak meg kell fogni az egyik apró komponenst és bedugni a jobb, a másikat pedig a bal fülbe, ahol azok jó esetben kényelmesen megülnek, és már lehet is hallgatni a zenét, vagy tolni a telefonbeszélgetést.


Ez amellett, hogy nagyon egyszerű, kifejezetten diszkrét használatot tesz lehetővé, hiszen nem lóg ki semmilyen madzag a fülből. Nem véletlen, hogy az ilyen modellek nagyon népszerűek, és ma már sok cég próbál termékeivel sikert aratni ebben a szektorban is. Ebből fakadóan a kínálat is órási, és a választék az ipari hulladéknak minősülő katasztrofális termékektől a szuper és sokoldalú megoldásokig terjed. A közelmúltban bemutatott Samsung Galaxy Buds+ ez utóbbi csoport egyik képviselője, így kiválóan alkalmas arra, hogy a segítségével demonstráljuk, hogy mire is érdemes odafigyelni, ha ilyen jellegű termék vásárlásán töri valaki a fejét.

Mire jók a vezeték nélküli fülhallgatók?

Mivel nincs madzag, ezért vezeték nélküli Bluetooth technológia szükséges a hangok továbbításához. Tehát csak olyan eszközhöz lehet csatlakoztatni ezeket a szeparált fülhallgatókat, amelyek támogatják eme eljárást. Ezek lehetnek telefonok, tabletek, számítógépek valamint egyre több tv és néhány okosóra is belépett már a körbe. De az is tény, hogy mondjuk a régebbi médialejátszók, otthoni erősítők, tévék és telefonok használata esetén bizony előfordul, hogy nem lehet őket használni.

A nagy előnyük, hogy kicsik, könnyűek, egyszerűen hordozhatóak, és (jobb esetben) szinte láthatatlanok. Valamint persze, hogy a vezeték hiánya miatt sportolásnál is nagyon jól beválhatnak, pláne, ha olyan okosóránk van, amelynek van saját tárhelye és zenelejátszó alkalmazása, hiszen ilyenkor a mobilt sem kell már magunkkal vinni.

Mire kell figyelni?

Kényelem

Az első és az egyik legfontosabb szempont, hogy kényelmes legyen a vezeték nélküli fülhallgató. A mérnököknek nincs egyszerű dolguk, hiszen a készülékházba kell bezsúfolni az összes elektronikát és akkumulátort. A Samsung Galaxy Buds+ esetében ezzel nincs gond, a gömbölyű formavilágnak, illetve a mindössze 6,3 grammos súlynak köszönhetően nem nyomja a fület és még több órás használat során sem válik kényelmetlenné. Azonban ezt az akadályt sok termék esetében nem sikerül megugrani, szóval ha valaki teheti, vásárlás előtt próbálja meg kipróbálni a kinézett modellt. (Fontos, hogy vigyünk magunkkal saját fülgumit a higiénia miatt!)

Hangminőség – zenehallgatás, videózás

A legtöbb vezeték nélküli fülhallgató itt vérzik el! Jellemzően a basszusok megteremtésével van probléma, ami miatt a megszólalás steril lesz, mentes a dinamikától. Ez a videózásnál, játéknál nem akkora probléma, de bizony a zenehallgatást megkeseríti. A Samsung Buds+ esetében a hangszórókat az audió specialista AKG mérnökeinek segítségével fejlesztették ki és ez meg is hallatszik a végeredményen. Ez ugyanis az egyik legjobb ilyen típusú készülék, amivel valaha dolgunk volt, köszönhetően annak, hogy kétutas, azaz magas- és mélysugárzót is tartalmazó hangszórókat alkalmaztak. Ebből fakadóan zenehallgatásra is gond nélkül alkalmas, legyen szó metalról, technóról, world musicról, jazzről, mindegyiknél jól teljesített. Viszont ettől függetlenül azt nem lehet mondani, hogy egy magasabb kategóriás, pláne High End fejhallgatónak méltó vetélytársa lehetne. Azok ugyanis tisztább, organikusabb, élettelibb, és szellősebb megszólalást produkálnak még mindig.

Hangminőség – telefonálás, beszélgetés

A vezeték nélküli fülhallgatók többségén található beépített mikrofon is, azaz headsetként is használhatóak, így hanghívások, telefonok lebonyolítására is alkalmasak vagy videochatelésnél is bevethetőek. Itt is lehet lyukra futni, de a jobb modelleknél nincs gond a beszéd tisztaságával, zajosodás, búgás nem jelentkezik, így a másik fél tisztán hall minket. A Samsung Galaxy Buds+ esetében például egy három mikrofonos adaptív rendszert alkalmaztak, amelynél a két külső mikrofon együttműködik a belső mikrofonnal, így miközben telefonál valaki, a mikrofonok kizárják az őt körülvevő hangokat és zajokat.

Ambient mód

A már említett külső mikrofonoknak köszönhetően a Samsung Galaxy Buds+ rendelkezik egy elég extra szolgáltatással is, ez pedig az Ambient mód. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a külső zajokat a hangszórón keresztül hallja a felhasználó. Azaz hiába van a fülében a két fülhallgató, mégsem izolálja magát a környezetétől, hallja, ha beszélnek hozzá, vagy ha közelít felé egy autó, de ezzel egy időben a zenét is, ami a mondjuk a mobilról ékezik. Ez egy nagyon hasznos funkció, és ráadásul a környezeti zajok erőssége több fokozatú skálán állítható.

Akkumulátor

Ez manapság a vezeték nélküli szeparált fülhallgatók egyik Achilles-sarka. A kis mütyürökbe kell ugyanis beépíteni az akkumulátorokat is, amelyek a működéshez szükséges energiát szolgáltatják. Viszont a szűkös hely miatt a hatékonyság óriási jelentőséggel bír. A vacakabb modelleknél be kell érni mindössze pár órával, ami lássuk be elég kevés. De azért akadnak ellenpéldák is, a Samsung Galaxy Buds+ ugyanis például nagyjából 11 órányi üzemidőt szavatol. Ráadásul a hordozásra szolgáló tokja egyben egy mobil akksi is, azaz fel is képes tölteni energiával, amivel a rendelkezésre állási idő megduplázható!

Kezelés

A szokásostól eltérő felépítés komoly kihívások elé állítja a mérnököket a kezelés miatt is. Mivel nincs kábel, az azokon elhelyezett, megszokott gombokat és tárcsákat el lehet felejteni, emiatt sok terméknél nincs is mód közvetlen vezérlésre, csak a csatlakoztatott eszközökön (mobil, számítógép stb.) lehet az egyes paramétereket, így például a hangerőt módosítani. A Samsung Galaxy Buds+ esetében is mód van erre, hiszen a termékhez írt, magyar nyelven is kommunikáló alkalmazáson belül mindez megoldható.

Minden

De ez nem minden, ugyanis magára a készülékházra építettek egy érintésérzékeny vezérlőpanelt, amelynek nyomogatásával, kopogtatásával lehet a hangerőt növelni/csökkenteni, számot léptetni vagy bekapcsolni az Ambient módot. Ráadásul a már említett alkalmazás segítségével ez a folyamat személyre is szabható, azaz meg lehet határozni, hogy mi történjen, ha elkezdjük kopogtatni a bal oldali fülhallgató készülékházát stb. stb.

Röviden és velősen

A lényeg tehát, hogy a vezeték nélküli fülhallgatók választéka ma óriási, de a vásárlás előtt érdemes tájékozódni. Olyan modell mellett érdemes letenni a garast, amely

– Jó hangminőséget kínál
– Könnyen kezelhető
– Kényelmes
– Akkumulátora hosszú üzemidőt szavatol

A Samsung Galaxy Buds+ társaságában töltött nap bebizonyította számunkra, hogy létezik ilyen modell ebben a termékcsaládban is. Szóval érdemes rászánni az időt a megfelelő készülék megtalálására.

Még több információ a Samsung Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgatóról a hivatalos weboldalon

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.

Ezeket olvastad már?