Minden, amit tudni akartál a cég egyik olcsóbb telkójáról, a Samsung A21s-ről! Kép, hang, teljesítmény, akksi? Megnéztünk mindent!
Samsung A21s
A Samsung folyamatosan jelentkezik újabb és újabb okostelefonokkal a már jól bevált stratégia jegyében. Így mindig van valami újdonság, képesek folyamatosan tölteni a piacot, és többek között ez az, amivel a vetélytársak fölé tudtak nőni. Legutóbb két alapvetően kedvezőbb árú modellel rukkolt elő a vállalat, amelyek közül az olcsóbb a Samsung S21S. Nézzük mit tud ma egy telefon, amelyért durván 75 papírt kérnek el!
Menő dizájn
Első pillantásra ember nincs aki megmondaná, hogy itt nem egy felső kategóriás méregdrága telefont látunk. A kávák rettenet vékonyak, a kameraszigetet a képernyő bal felső sarkába vágták, a hátlap szivárványeffektet produkál, ha rásüt a fény, és komplex kamerarendszer kapott rajta helyet. Szóval tök úgy néz ki, mint egy felső kategóriás modell, ami ezen az árszinten egyáltalán nem szokványos. A készülékház műanyagból készült, de az illesztésekkel nincs gond, a gombok jó helyen vannak és stabilak.
A fejhallgató csati nem hiányzik róla szerencsére, óriási baromság, hogy ezt mostanában kezdik hanyagolni a gyártók. Emellett ott figyel rajta egy USB-C (2.0) port is, ami azért ma már alapelvárás (lenne). Jó nagy, 16,3 centi hosszú, 7,5 centi széles és 0,9 centi vastag, a súlya pedig 192 gramm. Szóval, aki egy igazán kompakt darabra vágyik, az jobban teszi, ha másfele nézgelődik.
Nem OLED 🙁
Az alacsonyabb kategóriájú telefonokban nem divat még az OLED kijelző használata, de a Samsungnál évek óta megfigyelhető, hogy próbálja ide leszuszakolni a legjobb technológiát. Így azért kicsit meglepett, hogy ebbe a készülékbe csak egy PLS TFT LCD képernyő került. Emiatt aztán a tökéletes feketét elfelejthetjük, épp úgy, mint a végtelen valós kontrasztarányt. A színek sem olyan ragyogóak és vitalitástól duzzadóak, mint amit megszokhattunk a gyártó telefonjaitól.
A felbontás csak HD, azaz 720 x 1600 képpont, ami egy ekkora, 6,5 inches megjelenítőhöz ma már kevés, épp úgy, mint a 270 ppi pixelűrűség. Azt nem mondanánk, hogy kockákat látunk, hogy pixeles, vagy zajos a kép, de azt igen, hogy a látványvilág egyáltalán nem annyira pazar, mint amit a gyártó e téren jobb teljesítményt nyújtó termékei produkálnak. A ferde és görbe vonalak nem teljesen simák, a finom átmenetek visszaadása nem tökéletes. A mozgásmegjelenítéssel nincs gond, anomáliákat nem tapasztaltunk, és a betekintési szög terén is jól teljesít. A maximális fényerő 311 nit, ez pedig ahhoz már kevés, hogy világosban is jól lehessen látni a képet.
Nem túl erős
Azt nem állítanánk jó szívvel, hogy meglepően bika hardverrel tömték ki. A nyolcmagos Exynos 850 processzor (2 GHz Cortex-A55 magokkal), az elavult Mali G-52 grafikus chip, és a mindössze 3 GB RAM messze van az erőstől. Ezt a teljesítmény mérésére szolgáló szintetikus tesztprogram, az AnTuTu is megerősítette, amelyek 125165 pontot gurított. Jelenleg a topmodellek ennek négy-ötszörösét produkálják.
A gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy a jobb 3D játékokat el lehet felejteni, a CoD: Mobile, Fortnite vagy Asphalt 9 csak akkor nem akadt, ha minimumra csökkentettük a grafika minőségét. Ráadásul a netezésnél, chateléslnél, levelezésnél is bele lehet futni kisebb akadásokba, 1-2 másodperces kényszerű várakozásokba. Ennek a hátterében pedig nyilván az áll, hogy a kisebb teljesítmény ellenére a cég nem engedte el a számos csilivili extrát tartalmazó, One UI 2.0 rendszerét.
Minden bizonnyal jobb lett volna valamilyen alap Androiddal csatába küldeni a mobilt, de ez valószínűleg ütközött a konszern stratégiai elképzeléseivel. A belső háttértár mérete 32 GB, ami nem őrjítően sok, de azért egy darabig biztos elég lesz. A Samsung A21s az 5G technológiát nem támogatja, de ez ma még egyáltalán nem para.
Akkumulátor, hang
Az energiaellátás viszont elsőrangú! A nagy készülékházat kihasználva 5000 mAh, azaz hatalmas kapacitású teleppel tömték ki. Ez pedig az átlagosnál alacsonyabb fogyasztású kijelzővel és gyengébb hardverrel együtt igen komoly üzemidőt szavatol. Ez azt jelenti, hogy használattól függően, 50 százalékos fényerő mellett 15-18 órán keresztül is üzemképes maradhat töltés nélkül, ami egyszerűen fantasztikus érték!
A beépített hangszórókról viszont már nem tudunk ódákat zengeni. E téren a Samsung A21s hozza a nagy átlagot, azaz kicsit dobozszerű, steril, erőtlen, természetellenes megszólalást produkál. Ez játékhoz, filmezéshez még elég lehet, de a zenehallgatáshoz kevés. Ha viszont rádugunk egy fülest lényegesen jobb lesz az élmény.
Sokat ígérő kamera
Kifejezetten sokoldalú kamerarendszerrel látták el, hiszen a 48 megapixeles (f/2.0) főkamera mellett pakoltak rá egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű (f/2.2), illetve 2 megapixeles (f/2.4) makró kamerát, valamint egy két megapixeles mélység szenzort is. Ez mindenféleképpen dicséretet érdemel, viszont az is igaz, hogy ezen képességeket maradéktalanul csak világosban, ideális körülmények között lehet kihasználni.
A sötétet, kevés fényt a modell nem nagyon szereti, ilyenkor csak a főkamerával lehet vállalható minőségű fotókat összehozni, bár sokszor még ezzel is zajos, elmosódott lesz a végeredmény. A videós képességei sok szót nem érdemelnek, hiszen Full HD felbontás a maximum, de a képrögzítési sebesség ilyenkor 30 képkocka/másodperc, ami a mozgások esetén már kevés. 13 megapixeles (f/2.2), széles látószögű szelfikamerát kapott, amely világosban elmegy, de kevés fénynél gyakorlatilag használhatatlan.
Ár
A Samsung A21s ára jelenleg kártyafüggetlen konstrukcióban 75 000 forint. Ezért cserébe megkapjuk a kompex Samsung ökoszisztémát, és stabil támogatási hátteret, ami mindenképpen nagy pozitívum. Viszont az is tény, hogy kaphatunk már ennél erősebb telefont is ugyanennyi pénzért.
Kinek ajánljuk – Samsung A21s
– Kedvező áron keres prémium külsejű telefont
– Nem akar vagyonokat kifizetni a készülékért
– El tudja engedni a csúcsgrafikájú játékokat
– A már meglévő Samsung alapú ökoszisztémába illesztene be egy olcsó készüléket
Kinek nem ajánljuk – Samsung A21s
– Csúcsmobilt keres
– A legjobb, legmenőbb játékokkal játszana
– Fotóblogger, vlogger
– Fontos a tökéletes képminőség
Még több információ a Samsung A21s telefonról a termék hivatalos weboldalán
[sc name=”facebook” ]