A The Last of Us II fejlesztői falnak mennek a gyalázkodástól

A The Last of Us II erősen megosztja a közönséget, bár azért egyértelműen azok vannak többen, akiknek nagyon bejön. Akik viszont nem kedvelik, egészen elmennek a falig, hogy kifejezzék ellenérzéseiket. 

A The Last of Us II már a megjelenése előtt közfigyelemnek örvendett, de miután a játékosok is megismerték, még jobban felpörögtek az események körülötte. Csakhogy, nem pozitív irányban, hiszen meglehetősen sokan voltak, akik felháborodásuknak adtak hangot, és elég sűrűn minősíthetetlen hangnemben. A hétvégére már a játék sokat bírált rendezője, Neil Druckman is megelégelte a dolgot, aminek Twitteren adott hangot. Véleménye szerint lehet szeretni és gyűlölni is a The Last of Us II-t, és megosztani róla gondolatokat. Azonban Druckman szerint a mostanában érkező üzenetek már elfogadhatatlan mértékű gyűlöletről és erőszakosságról tanúskodnak, ami miatt úgy érzi, kollégái nincsenek biztonságban.

Abby a játék egyik, a közönség által leginkább ellentmondásosan megítélt főszereplője, Kép: Collider

A kapott szövegek a rendező szemszögéből nézve a homofóbiától antiszemitizmusig mindent tartalmaznak, és néhányat ki is emelt. Az egyik ilyen üzenetben azt írja valaki, hogy reméli, a COVID19 elpusztítja a mérgező és feminista stúdiót. De nem Druckman volt az egyetlen, akihez mocskolódó levelek érkeztek, mivel néhány nappal ezelőtt a feldühödött tömeg a játék egyik főszereplőjének, Abby-nek a hangját adó Laura Bailey-t találta meg. A jelek szerint különösen az általa életre keltett Abby karaktere haladja meg a játékosok tűrőképességét, aki meglehetősen kigyúrt női karakter. Így jutott el a stúdió oda, hogy nyilvánosan reagált, miszerint örömmel fogadják a kritikus vitát, de elítélik a zaklatás és a fenyegetés minden formáját.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?