11 dollárba, azaz mintegy 3300 forintocskába kerül csupán a Redmi AirDots 2. Ez a Xiaomi fülhallgató jó eséllyel tarolni fog.
Hivatalosan is bemutatta a Redmi AirDots 2 vezeték nélküli fülhallgatót a Xiaomi. Ez holnaptól vásárolható meg, elsőként Kínában, mindössze 11 dollárnak megfelelő összegért. A közösségi finanszírozási periódus után már csak teljes áron lehet hozzájutni, de akkor sem kerül majd többe 14 dollárnál, azaz 4200 forintnál.
Ennyiért 7,2 milliméteres meghajtók, DSP zajcsökkentő technológia és AI-alapú asszisztens is jár. A még több funkció érdekében mobillal lehet szinkronizálni. A felhasználók egy feltöltéssel körülbelül 4 órás üzemidőre számíthatnak, a tok további 12 órát tud biztosítani. A füldugók három méretben vannak mellékelve, szokás szerint, a megfelelő fülméretekhez.
Az ilyen vezeték nélküli, szeparált fülesek egyébként egyre inkább népszerűbbek. Az őrületet az Apple indította el (ki más?), az AirPods nevű termékkel. Azóta pedig már számtalan más gyártó követte a példájukat. Korábban az ilyen modellek meglehetősen drágának számítottak, de mostanra már megjelent ez a technológia az olcsó, belépőszinten is.
A hang minőségét tekintve egyébként sok kritika éri az ilyen jellegű termékek közül jó néhányat. És nem is ok nélkül, hiszen simán bele-bele lehet futni katasztrofális hangminőséget produkáló ipari hulladékokba. Azért a Xiaomi manapság már nem engedhet meg magának ilyen baklövést, de egy ilyen olcsó készüléknél minden benne van a pakliban….
Fotó: Xiaomi