Hihetetlen, de igaz: A zebrára festett tehenet alig csípik a bogarak

Japán tudósok kiderítették, hogy , akkor fele annyi csípést kap ugyanannyi idő alatt egy tehén, amelyet zebracsíkosra festenek. Őrületes felfedezés, hihetetlen, de igaz, ám segíthet ez az embereken is?

Sokáig azt hitték, hogy csak azért csíkos a zebra, hogy jobban el tudjon bújni a szavannán az éhes oroszlán elől. Ez tény és való, ebbe’ nincs is hiba. Viszont van még egy funkciója ennek a különleges színezésnek, mégpedig, hogy megzavarja a bogarak látását, konkrétan nem tudják felmérni az állat pozícóját teljes pontossággal a térben. Emiatt a kelleténél gyorsabban érkeznek a közelébe, nem feltétlenül tudnak leszállni rajta, és emiatt nem is tudják olyan nagy számban megcsipkedni.

Csíkos tehén – ez hihetetlen

Ezt pedig konkrét kísérletek is alátámasztották. Japán tudósok fogtak hat bocit, abból hármat meghagytak barnán, hármat pedig becsíkoztak. Ez utóbbi csoportnál 54 százalékkal csökkent a csípések száma! A kutatók tovább kísérleteznek a különféle mintákkal, mert a bogarak, rovarok csípései csak az USA-ban 2,2 milliárd dolláros kárt okoznak a tehén biznisznben egyetlen év alatt. Rosszabbul alszanak az állatok, hamarabb megbetegednek, és sokszor korábban pusztulnak el.

hihetetlen

A nagy kérdés az, hogy ezt vajon az embereknél is lehetne alkalmazni. Lehet, hogy hamarosan jönnek a bogárriasztó csíkozású ruhák, ami nagy dili lenne. Viszont, aki idén nyáron volt már vízparton az tuti, hogy felvenné, mert amit a rohadás szúnyogok művelnek az emberrel, azt nem lehet kibírni ép ésszel. Lehet, hogy nem is annyira hihetetlen, hogy végül a zebrák segítenek legyőzni a vérszopókat?

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?