Így szüretelik a paradicsomot Kaliforniában a robotok

A COVID-19 járvány a legtöbb területen visszaesést eredményezett, ám azért nem mindenhol: a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása például sok területen jelentősen megnövekedett. Ennek pedig elég triviális oka van, például az, hogy a robotok nem esnek ki a munkából, nem betegszenek meg, és a vírustól sem kell tartaniuk, mint az embereknek. 

A paradicsomszedő robotokról már egy ideje hallani: még nem sehol sem volt a járvány, amikor megfogant az ötlet, hogy az emberi munkaerőt robotokkal váltsák ki a zöldségek és gyümölcsök szüretelésekor. A Root AI robotjai abban különböznek másoktól, hogy ügyes fogóik segítségével képesek az alkalmazkodásra, így nem csak a paradicsomok betakarítására alkalmasak.


Az első kereskedelmi változatokat a paradicsom leszedésénél alkalmazzák, de idővel és egyéb szoftverfrissítések után alkalmasak lesznek más zöldségek  és gyümölcsök szüretelésére is.

A Root AI robotjai pedig már szolgálatba is álltak, bár az igaz, hogy nagyon csekély mennyiségben. Egyelőre két egységet állítottak fel Kaliforniában, de még a közeljövőben tervben van lényegesen nagyobb mennyiség használata Amerika és Kanada területén.

Természetesen nem a Root AI az egyetlen, aki paradicsomszedő robotokkal foglalkozik, a világ első ilyen egyedei a Metomotion, izraeli start-up „garázsából gurultak ki”, Új-Zélandon pedig 2019-ben állt munkába az első almaszedő robot, amely a szezonális munkások hiányát hivatott pótolni.

Forrás: Quibit

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?