A Londoni Egyetem, a londoni Természettudományi Múzeum és a Zoológiai Társaság kutatói szerint a Temze lehet a világ egyik műanyaggal leginkább szennyezett folyója, csak a Jangce előzi meg. 

A BBC információ szerint a kutatók a Temze vízminőségét vizsgálva mikroműanyagokat találtak a rákok testében, a part mentén pedig nagyobb mennyiségű nedves törlőkendőre  bukkantak, amelyek már egyfajta zátonyokat képeznek. A műanyag mennyiségét vizsgálva arra jutottak, hogy a Temze szennyezettebb a a Rajnánál, a Dunánál, az olaszországi Pónál vagy az amerikai Chicago folyónál is, csak a kínai Jangce előzi meg.

Az egyelőre még nem bizonyított, hogy mitől ilyen kiugróan magas a műanyag mennyisége a Temzében, ám a kutatók szerint éppen itt az ideje, hogy az emberek csökkentsék a műanyag felhasználást, hiszen odafigyeléssel sokat tehetnének a folyó tisztaságáért.

temze műanyaggal
Forrás: Hakai Magazine
A mikroplasztik nagy többsége valószínűleg nagyobb műanyagtárgyak, főleg ételcsomagolások széttöredezéséből származik, de növelik a szennyezettséget a kozmetikai szerekből származó mikrogyöngyök és a műanyagot tartalmazó tisztítószerek is.
A kutatók szerint érdemes lenne felülvizsgálni a nedves törlőkendők wc-be dobható minősítését is.

Azzal egyébként nem mondunk új dolgot, hogy a mikro-és nanoműanyag a világ minden területén gondot okoz, sőt a legújabb kutatások szerint mi emberek sem úszhatjuk meg: nagyon úgy tűnik, hogy az emberi szervek is nagy arányban szennyezettek műanyaggal.