Purdue Egyetem mérnökei olyan interaktív papír fejlesztésén ügyködtek, amely egészen futurisztikus módon, az ujjaink érintésére kel életre.
Purdue Egyetem mérnökei olyan nyomtatási eljárást hoztak létre, amely során a papírt vagy kartont erősen fluorizált molekulákkal vonják be, amelytől a bevont anyag por- olaj- és víztaszítóvá válik, és a több rétegben az anyagra nyomtatott áramkörök sem kenődnek szét. Ezt követően a „triboelektromos területek” képesek az önellátó Bluetooth vezeték nélküli kommunikációra, bármilyen külső energiaforrás nélkül. Lényegében az ujjak érintésével válik elektromossá a papír – írják a mérnökök a Nano Energy című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.
A mérnökök szerencsére nem bíztak mindent a képzeletünkre, hiszen több videót is közzétettek arról, hogyan működik az interaktív papír. Az első videón például azt láthatjuk, ahogy az erősen fluorizált molekulát tartalmazó anyaggal bevont papírra nyomtatott számokat megnyomva azok megjelennek egy laptop képernyőjén.
A második videón pedig az, ahogy a papír szinte zenelejátszóként üzemel.
Ramses Martinez, a Purdue Ipari Mérnöki Iskolájának adjunktusa és a cikk egyik szerzője úgy képzeli el, hogy az interaktív papír alkalmas lehet az élelmiszerek okos csomagolására vagy a csomagok okos beazonosítására, a technológia ráadásul viszonylag olcsó, gyors és rugalmas megoldás.
Nem ez egyébként az első eset, hogy a mérnökök a papír újszerű feldolgozásával foglalatoskodnak. Néhány hónappal ezelőtt a Missouri Egyetem kutatói papír és ceruza segítségével olyan viselhető egészségügyi eszközt hoztak létre, amely pulzust, vércukorszintet, légzésszámot, testhőmérsékletet és az izzadság összetételét is mérni képes.
[sc name=”facebook” ]