Ezúttal egy rendőr életét segített megmenteni egy Apple Watch okosóra, de nem azért, mert magas volt az illető pulzusa. 

Az Apple Watch okosórák tele vannak olyan egészségre figyelő funkciókkal, amelyek ha időben jeleznek, segíthetnek életet menteni: a felhasználó így azelőtt elmehet az orvoshoz, hogy nagyobb lenne a baj. Sok ezzel kapcsolatos beszámoló van, most ismét életet mentett egy Apple Watch, ezúttal viszont nem egészséggel kapcsolatos funkciónak hála.

Történt ugyanis, hogy egy Amerikában, Arizonában egy rendőr megpróbált egy körözött személyt letartóztatni, azonban annak ellenállása miatt verekedésbe keveredett. Eközben a rendőr mikrofonja véletlenül lekapcsolódott, így nem tudott kommunikálni a rendőrséggel. Mivel rádión nem érték el, a diszpécser végül az Apple Watch okosóráján hívta fel a rendőrtisztet.

Erre pedig szükség is volt, ugyanis a bűnöző végül kést rántott, és lábon szúrta a rendőrt. Az Apple Watch-on keresztül a sérült rendőrt erősítést és mentőt is tudott hívni, a diszpécser közbenjárása és óra így segített megmenteni saját bevallása szerint az életét.

Fotó: AppleInsider