A TikTok és Amerikai háborúja nagyon úgy tűnik, hogy egy “sohavégetnemérős” sztori, mindenesetre arra gondoltunk, hogy összegezzük, hogyan is áll helyzet a tinik népszerű videómegosztója és az USA között. 

Az augusztus eleji intézkedések következtében szeptember 20-án került volna sor a TikTok betiltására, ha addig nem hozzák tető alá a videómegosztó amerikai, ausztrál és új-zélandi ágazatának eladását. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a tinik körében oly népszerű applikáció nemzetbiztonsági okokra hivatkozva került Donald Trump amerikai elnök célkeresztjébe.

Nem is olyan rég még úgy tűnt, hogy ha klasszikus felvásárlásra nem is kerül sor, a TikTok amerikai ágazatáért és az amerikai felhasználók adatainak biztonságáért az Oracle felel majd. A hírt egyébként a helyi lapok szellőztették meg, amelyben azt is közölték, hogy a korábban egyértelmű nyertesnek tartott Microsoft már kiesett a TikTokért folytatott versenyből.

tiktok
Forrás: Financial Times

Donald Trump bár minden második héten arról beszélt, hogy betiltja a TikTokot, erre valahogy mégsem került sor. Az elnök végül szeptember 27-ig felfüggesztette a pénteki rendeletét, amelyben betiltotta volna a videómegosztó használatát Amerikában. Az egy hetes halasztás azért történt, mert az elnök szombaton bejelentette: támogatja az Oracle és a Walmart együttműködését a videómegosztó kínai tulajdonosával, a Bytedance-szel. Ha mindez Kínának is megfelel, és meg tudnak vele egyezni, akkor a három együtteséből létrejön a TikTok Global, ami így a ByteDance leányvállalata lesz. A céget 80 százalékban a ByteDance uralja majd, az Oracle 12,5, a Walmart pedig 7,5 százalékos részesedést szerez.

Ám van egy kis csavar is a történetben: Trump még a múlt héten jelentette be, hogy a ByteDance-nek 5 miliárd dollárt kell fizetnie az amerikai pénzügyminisztériumnak, amit az elnök álláspontja szerint oktatási célra fognak fordítani. A gond csak az, hogy a kínai cég erről a kitételről egészen eddig mit sem tudott.

Forrás: The Guardian;CNN

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!