Az APU által gyűjtött adatok alapján a konkrét játékhoz igazítja a rendszer hűtését a Sony konzolja.
Nemrég készült egy interjú a Sony mechanikus dizájnért felelős vezetőjével, akinek a PlayStation 5 hűtési rendszerét is köszönhetjük. Ő árult el erről néhány érdekességet, például azt, hogy a rendszer játékonként igazítja majd a hűtést az adott helyzethez, az AMD APU által gyűjtött adatok alapján. Vagyis a hűtés idővel fejlődik, hatékonyabb lesz.
Vagyis a konzol nem egyformán alkalmazza a hűtést, hanem az adatgyűjtés alapján minden címnél egyedileg. Ehhez pedig több hőszenzort is bevetnek. A Sony mérnökei annyira biztosra akartak menni, hogy létrehoztak az átlátszó házat is, amibe a szárazjég „füstjét” bevezették, majd a tesztek során megnézték, hogy valós időben mennyire hatékony a konzol hűtési rendszere. Eközben a légáramot is követték természetesen.
Fotó: Sony