Tény, hogy a rengeteg csodálatos és művészi darab mellett akadnak randa és szánalmas darabok is. Következzék most 10 nevetséges lemezborító, amit egyszerűen nem lehet megunni!

Ma, a Spotify, és úgy általában az online streaming, file alapú zenefogyasztás korában lehet, hogy nehéz elhinni, de a hagyományos lemezek hagyományos borító egykor iszonyú fontossággal bírtak. Az évtizedek során született rengeteg csodálatos, középszerű, és bizony katasztrofális lemezborító is. Ez utóbbiak közül válogattuk ki 10 kedvencünket: íme néhány totál idétlen és nevetséges lemezborító! (A képek kattintásra nyílanak teljes méretben)

1 – Faith Tones

Első pillantásra az ember azt hinné, hogy a régi, Uborka című magyar tévéműsor egyik fotóját látja… De, nem, ez a rettenet a valóságban is a boltokba került! Az alkotás az emberből a legrosszabbat hozza ki sajnos. Mikor látja, hogy azt kérik Jézustól, hogy használja őket, csak arra tud gondolni, hogy “De mire? A szellemvasútban?”. Találtunk még képeket a zenekarról, és a többin általában egyáltalán nem voltak ilyen “furcsák” a tagok. Lehet, hogy a producer ki akart velük szúrni, vagy valami, azért választották ezt a kevésbé jól sikerült fotót.

2 – Pantera

A Pantera ’90-es évek egyik legfontosabb metal zenekara, de bizony a 1983 táján még csak az útjukat keresgélték. Ennek a kétségbeesett kutatásnak a végterméke a finoman szólva sem átütő Metal Magic nevű csoda, és annak kabaréba illően gagyi lemezborítója ezzel a szerencsétlen cicaember mutánssal.

3 – Nils-Eriks
Amikor a németek elképzelik, hogy milyennek kéne egy bugyinedvesítő fiúcsapatnak lennie…Te melyikbe lennél szerelmes leginkább?
4 – Quim Barreiros

Úgy is most jön ki az új Borat mozi. Tisztára olyan, mintha annak lenne a filmzene albuma. De amíg a Borat egy vicc, egy az elviselhetetlenség határára húzott őrület, addig ezt valaki véresen komolyan gondolta. Sajna.

5 – Wolf

 

Egy újabb rocktörténeti mérföldkő. Ja nem :). A Wolf nevű svéd heavy metal zenekar úgy döntött, hogy saját magukról elnevezett albumuk már külsejében is “iszonyú félelmetes és vad lesz”. Hát, inkább iszonyú idétlen lett szegény, de legalább született egy újabb felejthetetlen, nevetséges lemezborító!

6 – Uncle Les & Anne Nancy

Bájos gyermeklemeznek szánták, a kedves kis Randy-vel, a “beszélő babával”, de teljesen komolyan mondom, vicc nélkül, hogy ez egy súlyos pszicho horror plakátjának is gond nélkül elmenne. A két ember se sámli, de ez a beszélő bábu, vagy mi, kifejezetten démoninak tűnik. Nem irigylem azokat a szerencsétlen gyerekeket, akiknek ezt kellett hallgatniuk elalvás előtt. Biztos sokkoló lehetett!

7 – Devastatin’ Dave

A nyolcvanas évek közepén a nagy kiadók kétségbeesetten próbálták megtalálni az “Új Rap Szenzációt”, és közben néha komolyan lyukra futottak. Szegény Devasztációs Dávid annyira tűnik hitelesnek fenyítő rapperként, mint Bíró Ica Metal Ladyként. Elképzelem a gettók szegény, de kőkemény srácainak arcát, mikor először szembesültek a Zip Zap Rap-pel… elképzelem, és elfog a röhögés!

8 – Metal Lady

És, ha már szóba került a művésznő, itt is a kiváló alkotás 1990-ből. Pazar ez a borító ezekkel a szerencsétlen vaksi gepárd-hiúz keverékekkel. A grafikánál csak a zene rosszabb, ezzel tényleg büntetni lehet. Az ember megnézi, hogy milyen lemezek jöttek ki 1990-ben, és zokogni támad kedve, hogy a magyar zeneipar ezt nyomta gőzerővel.

9 – Pedro Pinho & Paulo Pontes

Vajon mi járhatott a fejében annak, aki ezt a imidzst kitalálta? Lehet, hogy színvak volt, de igazából az egész borzalmas összhatásra még az sem adhatna magyarázatot. Szegény Pedro és Paulo mondjuk a világhírnevet köszönhetik neki, de nem biztos, hogy erre ebben a formában vágytak.

10 – Heino

Heino anyák napi lemezéről azt állították, hogy “ajándék az egész évre”. Hát, lehet hogy így van, de ezzel a borítóval tényleg vallatni lehetne. A kis részletek is katasztrofálisak: a piros háttér előtt a vörös rózsák, a hajszerkezet, a szemüveg, ami kiemeli a kancsi tekintetet, a ruha, minden, egyszerűen minden borzasztó. Az összhatás pedig valami borzongatóan riasztó. Ha az ember ránéz erre a képre, arra biztos nem érez késztetést, hogy azonnal feltegye a lemezt, inkább szaladna a világból kifele.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!