Porszívót csinált a Panasonic az elhagyott fülhallgatóknak

Mióta létezik a vezeték nélküli fülhallgatók intézménye, sokkal több az elhagyott füles, mint korábban. A Panasonic a sínek közé esett daraboknak készített egyfajta porszívót. 

Érdekes volt látni azt a cifra nyomorúságot, ami az Apple Airpods megjelenésekor került felszínre. Jelesül azt, hogy vezeték híján az emberek füléből kiesett eszközt simán el lehet hagyni, hiszen nem mindenki veszi észre, hogy már nincs a hallójáratában. Japánban a vasútnál egy erre rendszeresített eszközzel szedik ki a sínek közé hullott dolgokat a magas peronoknál, de a vezeték nélküli fülhallgatók esetében nehéz dolguk van (ahogy a videóban is látható). Még ha a köveket odébb is tudják tenni, magát a kicsi eszközt nehezen képesek felcsippenteni.


https://youtu.be/_5T2RwpRsc0

Éppen ezért a JR East nevű vasúttársaság elvárásai alapján a Panasonic kifejlesztett egy olyan eszközt, ami jellegében és működésében leginkább a porszívóra hajaz. Jelenleg Ikebukuro állomásán folyik a tesztüzem, ahol már most azt mondják a dolgozók, sokkal jobb használni, mint a hagyományos csipegetőt. Érdekes számadat, hogy csak Tokió környékén július és szeptember között 950 esetben találtak elhagyott fülhallgatókat. Felmerülhet néhányakban a kérdés, hogy miért nem mennek a vasutasok a sínek közé, de nem nehéz belátni, hogy egy sűrű közlekedésű vonalon nem kimondottan életbiztosítás. A Panasonic porszívója pedig segít, hogy az alkalmazottak továbbra is biztonságban, de hatékonyabban dolgozhassanak.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.
Teszteltünk

Ezeket olvastad már?