Már Európában is szűri az Instagram az önkárosító és öngyilkos tartalmakat

Az Instagram Európában is bevezeti azt a technológiát,  amellyel az önkárosító és öngyilkos tartalmakat kiszűrhetik. 

Adam Mosseri, az Instagram vezetője a weboldalán található blogbejegyzésben részletezte az új, mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszert. A tengerentúlon az algoritmus által károsnak nyilvánított hozzászólások egy emberi moderátorhoz érkeznek be, akik eldöntik, hogy tesznek-e további lépéseket – ideértve azt, hogy a posztot közzé tevő felhasználót adott esetben különböző segítő szervekhez irányítják. Európában egyelőre még csak az algoritmust fogják használni, emberi moderálásra nem kerül majd sor.

A 14 éves Molly Russell öngyilkossága óta erős kételyek merültek fel a közösségi média fiatal és kiszolgáltatott emberekre gyakorolt ​​hatásaival kapcsolatban. Molly apja, Ian korábban azt mondta, hogy a közösségi média tartalmai is hozzájárultak a lánya öngyilkosságához.

Közel sem ez volt azonban az első eset, ahol a közösségi média felelőssége megkérdőjelezhetővé vált: Malajziában egy 16 éves lány végzett magával, miután az Instagramon közzétett egy szavazást arról, hogy meghaljon vagy sem, és a válaszadók 69 százaléka az előbbire voksolt. Ebben az esetben nem csak a közösségi média, de azok felelőssége is felmerült, akik a lány halála mellett szavaztak.

instagram-öngyilkos
Forrás: Newws Straits Times

Az Európában is bevezetett Instagram újfajta szűrőjének célja, hogy kiválogassa azokat a posztokat, amelyek önkárosító vagy öngyilkos tartalommal bírnak. Az ehhez hasonló tartalmak bizonyos formában blokkolásra kerülnek.

Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?