Ilyen lenne Párizs ha mozifigurák lennének a szobrai

Egy alternatív világban Párizs ikonikus emlékművei akár úgy is kinézhetnének, hogy az Eiffel-tornyot birodalmi rohamosztagosok szobrai bámulják. 

Általában rendkívül érdekes tud lenni, amikor például nagyzenekar szólalta meg a könnyűzenei életből ismert zeneszámokat. Ugyanígy van, ha megszokott helyekre kerülnek szintén megszokott, de az adott környezetben szokatlan dolgok. Például egy világváros köztereinek ismert szobrai helyére szuperhősök és rajzfilmekből ismert figurák, esetleg a Star Wars birodalmi rohamosztagosai. Egy francia fotográfus, Benoit Lapray nem csupán elgondolkodott ezen, de képekbe is öntötte, az ő felfogása szerint miként nézne ki mindez. Párizs ismert terei és parkjai jó alapot adtak, így már „csak” annyi kellett, hogy a Monuments címet viselő összeállítása keretein belül a szobrokat lecserélje.


A képeket közepes formátumú fényképezőgéppel készítette, majd pedig a negatívokat digitalizálta, mielőtt nekilátott a digitális munka komolyabb részének. Helyesebben nem ő egyedül, hiszen segített neki a grafikusként tevékenykedő Emmanuelle Vonck Lugand, aki a szobrok helyére rakta az olyan karaktereket, mint Hulk, Batman, a Tini Nindzsa Teknősök Michelangelója, Roger Nyúl, Gandalf, Pikachu és még sokan mások. Lapray szerint a sorozatot egyfajta laboratóriumnak tekinti, amiben a régi technikákat lehet keverni a modern eszközökkel. Szerinte ez a fényképezés új módja, és reméli, hogy ezáltal megbékélhetnek a puristák és a fotográfia avantgardistái. Nagy szavak ezek, és biztosan így is van, de nekünk elég az, hogy érdekes dolgokat láthatunk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?