Hayabusa–2: Mikulás ajándékot hozott a szonda a Ryugu kisbolygóról

Hatéves utazás után tért vissza a Földre a japán Hayabusa–2 űrszonda kapszulája, mely a Ryugu földközeli kisbolygó felszínéről gyűjtött kőzetmintákat. 

Mondhatni divatjukat élik napjainkban a kőzetminták, ugyanis időről időre felbukkannak velük kapcsolatos hírek az interneten. Nem is olyan régen, például arról számoltunk be, hogy a kínai Chang’e-5 űrszonda sikeresen landolt a Holdon, így már semmi akadálya annak, hogy a robotűrhajó elkezdje a mintavételt a Hold felszínén.


A Japán Űrügynökség (JAXA) szondája ezúttal a Ryugu (japánul: Sárkány vagy Tengeri sárkány palotája) kisbolygóról tért vissza, ahol többféle mintavétellel is gyűjtött kőzeteket az aszteroidáról. A szonda hatévvel ezelőtt, 2014-ben rajtolt el a Földről, és 2018 közepén érkezett meg a kisbolygóhoz, ahol egy sor tudományos megfigyelést és mintavételt végzett. A Hayabusa–2 szonda ionhajtóműve még 2019 novemberében indult útnak a kisbolygóról, és picivel több, mint egy évébe telt, míg a kőzetmintákkal visszatért a Földre. Az űrszondának egyébként nagyon nem volt egyszerű dolga, a Ryugu felszínén ugyanis mindenfelé több méter átmérőjű sziklatömbök találhatók, ami nem könnyítette meg a mintavételt.

Hayabusa–2
A Hayabusa–2 talajmintavétel közben. Fotó: JAXA

A kapszula a Woomera Test Range területén ért földet, ami a Királyi Ausztrál Légierő (RAAF) gyakorlóterülete, és Adelaide városától északra található. Mivel a légerő és a rakétás egységek is itt szoktak gyakorlatozni, egy lakatlan területről van szó, így senkinek sem okozott gondot, hogy a kisbolygóról érkező kapszula ott landolt december 6-án.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?