Cyberpunk 2077… Hmmm… Nagyon sokat gondolkoztam, hogy honnan próbáljam megfogni ezt a játékot. Egyrészt már pár napja nyúzom és látom sok hibáját, de azt is, hogy mitől jó mégis. Olvasom, hogy kinek milyen problémái vannak, milyen bugok jönnek elő és, hogy a CDPR részvényei meredek zuhanásba kezdtek. Nem is tudtam eldönteni, hogy melyik oldalról közelítsem meg, szóval készüljetek egy jókora csapongásra.
Azt már az elején le kell szögezzem, hogy PS5-n játszottam a játékkal. Így sem a PC-s, sem a PS4 vagy Xbox One bugokról és glitchekről nem tudok majd nyilatkozni. Cserébe majd arról, hogy hogyan szoktatott rá ez a játék újra arra, hogy 5 percenként nyomjam a Save gombot, de ne szaladjunk ennyire előre.
A világ, amit felépítettek remek lett. Már rögtön az elején olyan részletek kötötték le a figyelmemet, mint az étkező bódé oldalára kiragasztott matricák, vagy az igen változatos graffitik városszerte, de megemlíteném az autókat is, amik közül ugyanaz a típus megjelenik szakadtan, de patika állapotban is – ez mondjuk pont lehet, hogy bug.
Amit így sok órányi játék után hiányolok az az, hogy a hasonló játékokhoz hasonlóan részletesen leírják az elején, hogy hogyan menj előre, vagy húzd meg a ravaszt, de az, hogy a különböző skillek hogyan fejlődnek az nagyvonalúan el a játékosra van bízva. Nekem amúgy ez az egyik nagy problémám az ilyen jellegű játékokkal. Az elején annyi újdonságra kell figyelni, hogy sok esetben egyszerűen nincs hozzá türelmem. De mivel a Cyberpunk 2077-et nagyon vártam, inkább erőt vettem magamon.
A méretekről
De az első igazi pofon már V – a főszereplő karakter – megalkotásakor jött. Annak ellenére, hogy számtalan mém volt arról, hogy szabadon választhatjuk meg, hogy mekkora péniszünk legyen – by the way, a szinonimaszotar.hu szerint 30 szinonímája van a fütykösnek, de ha ellátogatnék valami helyi urban dictionary oldalra, ott biztos lenne több is. Mindenesetre, csak pár variációs lehetőség – két típus és három méret – közül lehetett választani. Csalódottságomon gyorsan túllendültem, viszont olthatatlan vágyat éreztem valami nagy városi terepjáró iránt.
Az első karakterem totál vállalhatatlan lett. A másodikra már sokkal több időt szántam, ez még rosszabbra sikerült, viszont már játszani akartam, így nekiindultam, hogy megtapasztaljam Night Cityt.
Az első pár küldetés alatt éreztem, ahogy a Cyberpunk 2077 gyakorlatilag rám nehezedik. Akármerre indultam jöttek a telefonhívások, üzenetek, hogy hol milyen side story, side gig vagy Night City Police Departmentet érintő események vannak, amikkel valamilyen interakcióba tudok kerülni. Úgy éreztem, hogy nem haladok semmivel. Aztán, hogy kicsit kikapcsolódjak ellátogattam egy piroslámpás részre, hogy V kieressze a fáradt pixeleket. Itt ugyan egy csinos lányra irányítottam a karakterem figyelmét, azon kaptam magam, hogy egy srácot követek a legközelebbi motel egy szobája felé. Közben kerestem a gombot, amivel menekülni tudok az ereszcsatornán. Sidenote, hogy erről lehet beszélnem kell a pszichológusommal, mert a következő hasonló szituációban – amikor egy Night City elit bordélyban választani kell egy férfi és egy női “kaland” között, rosszul emlékeztem a nevekre és itt is sikerült azonos neműt választanom.
Összességében nagyon sok lehetőségünk van a játékban úgynevezett románcra. Több lényegesebb vagy éppen kevésbé lényeges NPC-vel is, vagy éppen valamelyik bordély digitális alkalmazottjával.
Sok a mellékszál. Ez jó vagy rossz?
Ahogy haladtam a storyval és ömlöttek be a mellékküldetések, elkanyarodtam a fő szálról és itt kezdődtek a gondok. Ezek – mint a legtöbb open world játék esetében – eléggé egy kaptafára készülnek, ha van is köztük egy-egy érdekesebb, sajnos mind túl rövid ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen. Kezdett elmenni a kedvem a játéktól, de közben valahogy – khm… leadási határidő… khm – visszakanyarodtam a fő storylinera és bár ez sem hibátlan, kezdett újra érdekesebbé válni a játék. A mellékkarakterek nem csak 5 percre voltak jelen V életében, hanem újra és újra feltűntek, ahogy próbáltam haladni a fő cél felé.
Bár sok esetben elég felszínesek a párbeszédek és a karakterek, akikkel interaktálhatunk, az nagyon sokat lendített a játékkedvemen, hogy haladok egy történet íven és bizonyos szereplőket már kezdtem megkedvelni, vártam, hogy mikor bukkannak majd fel újra. Sajnos a Keanu Reeves által szinkronizált Johnny Silverhand nem tudott minden szituációban meggyőzni arról, hogy akarok vele újra találkozni, bár kétségkívül voltak erősebb pillanatai.
Néha sajnos olyan érzésem volt, mint amikor a fontosabb szereplők története, személyisége is csak éppen annyira voltak kidolgozva, amennyire szükség volt a megjelenésük szempontjából. Nem éreztem, hogy Judy, Takemura vagy Wakako Okada a V-vel történő interakciókon túl is “léteznek”. Márpedig – és itt aztán nagybetűs Vélemény rovatunk következik – egy játék igazi erőssége abban rejlik, hogyan képes bemutatni és felhasználni a szereplők közti kapcsolatokat. Számomra ez az a tényező, ami azzal jár, hogy miután vége a játéknak, ürességet érzek, hiányzik, hogy újra a főszereplő bőrébe bújhassak, mint egy jó könyv végén.
Mázlista vagyok vagy PS5-ön jobb?
Engem nagyrészt elkerültek a glitchek és a bugok. Előfordult persze, hogy kétszer kaptam egy mellékküldetést, amit aztán nem tudtam végigkövetni, hogy karakterek jelentek meg előttem, mellettem a semmiből, esetleg, hogy a játék felénél V kopasz lett, vagy hogy Silverhand szakálla közelről olyan, mint amikor 6 évesen próbáltam arcot rajzolni zsírkrétával, de ezeken kívül egyetlen igazán bosszantó dologgal találkoztam.
Nevezetesen, hogy teljesen random napjában többször lefagyott és újraindult a játék, bukva a legutolsó mentés óta eltelt játékba fektetett időt.
Cyberpunk 2077, összegzés:
Óriási elvárásaim voltak a Cyberpunk 2077-tel szemben. Nagyon régóta vártam, mert egy rendkívül izgalmas világot hozott be. Sok tekintetben sikerült is teljesítenie az elvárásaimat, viszont sok ponton sajnos elmaradt tőle. Azt nem tudom, hogy mit tartogat majd számára a jövő, hiszen kicsi a valószínűsége, hogy nem húznak még le pénzt róla, de nagyon remélem, hogy bármi is lesz az teletűzdelik majd jobban kidolgozott karakterekkel, illetve több összefüggő történetszállal.
Ami tetszett: 1. a részletesen kidolgozott világ, 2. sok választási lehetőség, 3. fejlődési rendszer.
Ami nem tetszett: 1. sokszor üres karakterek, 2. egyszerre beeső már-már nyomasztó mennyiségű mellékküldetés, 3. lefagyások
[sc name=”facebook” ]
