Felháborodtak a GoDaddy dolgozói, mivel egy belső jutalomnak álcázott céges próbalevéllel tesztelték az éberségüket.
A világ legnagyobb domainregisztrátora és webkiszolgáló cége, a GoDaddy érdekes megoldást választott arra, hogy tesztelje a dolgozói éberségét az adathalász e-mailekkel szemben. A cég „GoDaddy ünnepi parti” tárggyal küldte ki a leveleket, amelyben a következő üzenet volt:
Nektek köszönhetően, 2020 rekordév volt a GoDaddynél! Bár nem lehetünk együtt az éves ünnepi partinkon, de megbecsülésünk jeléül fogadjátok szeretettel ezt az egyszeri 650 dolláros ünnepi jutalmat!
A hópelyhekkel díszített levélben a dolgozóknak meg kellett adniuk az adataikat is – ami az adathalász levelek elsődleges célja. Két nappal később ötszáz dolgozó a 650 dolláros jutalom helyett ismét egy emailt kapott, amelyben a cég közölte velük, hogy megbuktak az adathalász teszten, és egy tanfolyam vár rájuk a jövőben.
A cég később természetesen szabadkozni kezdett, elismerve, hogy a teszt elég szemétre sikeredett, ezért bocsánatot is kértek az alkalmazottaiktól.

Az elmúlt év nemcsak az egészségügyben, a vendéglátásban és a turizmusban volt példátlanul nehéz, hanem sok más területen is. A cyberbiztonság kapcsán is folytonos az aggodalom, hiszen a csalók a bizonytalan helyzetet felhasználva próbálnak adatokat kicsalni a gyanútlan internetezőkből. Bár a GoDaddy valóban remek évet tudhat a háta mögött, így is akadtak biztonsági problémáik – idén például 28 ezer felhasználó neve és jelszava szivárgott ki.
[sc name=”facebook” ]