Space Invaders… Azt hiszem ezt a játékot sem kell senkinek bemutatnunk, aki picit is szerette régen a videojátékokat. Ha mégis, akkor simán lehet, hogy csak a nevét nem ismered! A videójáték műfaj egyik alapművéről van szó, ami 1978 óta teszi erőszakossá a fiatalokat. Köszönjük meg Tomohiro Nishikado-nak, akinek a nevéhez fűződik a Space Invaders megalkotása.
A játék története olyan bonyolult, mint egy Uwe Boll film forgatókönyve, de ez ne akadályozzon meg senkit abban, hogy (újra) kipróbálja. Egy kiváló játékról van szó, ami a kora ellenére órák hosszára képes lekötni az embert. Így néz ki:
A földet megtámadják az űrlények. A flottájuk jobbra-balra mozog a képernyőn és minden fordulóval egy lépéssel közelebb kerülnek a földhöz. Szerencsére a bolygónk nincs minden védelem nélkül. Egy a földön – szintén oldalirányba mozgó – tankkal szedhetjük le a földet minden valószínűség szerint eltiporni vágyó lények hajóit. Ráadásul el tudunk bújni fedezékek mögé is. Azonban senki ne gondolja, hogy ezek teljes védelmet nyújtanak, hiszen minden találat kirobbant belőlük egy-egy darabot.
A célunk, hogy megakadályozzuk, hogy az űrlények hajói elérjék a földet.
Könnyűnek tűnik? Nem az. Ahogy fogynak az űrhajók és közelebb kerülnek, egyre gyorsulnak, ami kellően megnehezíti az ember dolgát, hogy ne legyen elég egy érme a játékgépbe.
De nézzük a grafikát. Mert az is van neki. Olyannyira, hogy a Space Invaders “űrlénye” talán a legikonikusabb alak, ami videójátékhoz kapcsolódik:
Számtalan pop-kulturális utalás történt filmekben, sorozatokban, rajzfilmekben. Egyik kedvencem a Futurama: Antholody of Interest II. részében történt, amikor Fry a játékban szerzett tapasztalatát használja fel, hogy mevédje a földet a támadó földönkívüliektől. Sajnos sikertelenül.
De láthattunk már utalást rá a The Big Bang Theoryban, de még a Google fejlesztői részéről is láthattunk egy fejhajtást, amikor egy Doodle-ben játszhattuk újra ezt a régi kedvencet.
A teszthez én is leporoltam egy weboldalt, ahol az “eredeti” játékkal lehet játszani. Volt benne pár bug, például, hogy hiába lőttem ki mindent, nem lett vége a játéknak, de azt hiszem vannak ennél nagyobb gondok is a mostanság megjelenő játékokkal – úgy rémlik mostanában is volt egy AAA játék, amiről cikkeztek.
Sajnos ez a webes megoldás nem hozta teljes mértékben azt, amit egy klasszik játékgépen átélhetünk – régen minden jobb volt? – de remekül szórakoztam, miközben próbáltam leszedni a szeretett bolygónkat elpusztítani vágyó idegeneket – azóta, hogy a játék megjelent persze rájöttünk, hogy nincs is igazán szükségünk idegenekre, el tudjuk mi magunk is pusztítani.
A játék darabos mozgása, a pixeles grafika, a zene mind olyan elemek, melyek emlékeztetnek, hogy mennyire nem volt szükség virtuális valóságra, open-worldre, vagy 4k felbontásra ahhoz, hogy a haverokkal egy egész éjszakán át videójátékozzunk. Na persze nem mondom, hogy nem örülök ezeknek a fejlesztéseknek. De, azért.. Na…
[sc name=”facebook” ]