Kép: Gandalf ház

Az emberi kreativitás határtalan, és bár a tervezők szándéka bizonyára nem ez volt, sikerült olyan épületet megálmodni, amiről Gandalf jut eszünkbe. 

A Gyűrűk Ura sorozat mágusa, aki menet közben szintet lépett, és szürkéből fehér lett, elég jellegzetes figurája a trilógiának, akinek a nevét hallva, rögtön szemünk elé idéződik a karaktere. Egy bot, szemmel láthatóan a testére túl bő, egyszerű, sallangmentes fürdőköpeny, és csúcsos süveg, ami elengedhetetlen kelléke egy varázsló ruhatárának. A YEZO nevű épületkoncepció célja bizonyára nem az volt, hogy a mágust idézzék meg épület formájában, ettől függetlenül így sikerült. Tessék megnézni a videót, amiből egyértelmű, ez bizony egy lakhatás céljára szolgáló Gandalf utánérzett.

A csendes visszavonulást ígérő ház egyszerre környezetbarát és kényelmes, amit a fa, a kő, a víz, valamint a fények megfelelő kombinációjával alakítottak ki. Egyaránt hangsúlyos a központi kémény, és a körülötte felfutó tető, aminek a Gandalf süveget köszönhetjük. Annyi azonban biztos, a tervezők munkája gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen az alkotás elnyerte a 2020-as Golden Pin Design Award díját. Külön elszeparált szobák nincsenek, hanem egy központi teret láthatunk, ahol ott az ágy, a sarokülő, kandalló, és lépcső is. Ez utóbbi felvezet a tetőre, ahol egy napozóterasz került kialakításra annak érdekében, hogy a lakók egyszerre élvezhessék a természetet, és a relaxációt.