A Star Warsban hallható Birodalmi induló megszólaltatásáért ezúttal a minden háztartásban megtalálható használati tárgyakból álló zenekar felelős. 

Számtalan fülbemászó dallam hallható a Star Wars sorozatban, de mind közül az egyik legkiemelkedőbb a Birodalmi induló, amit már elég sok formátumban, és zenélésre legkevésbé sem alkalmas eszközökön hallhattunk. Ezúttal egészen sajátos kis zenekar állt össze, hiszen az alkotó kenyérpirítót, két elektromos fogkefét, és egy írógépet rendelt egymás mellé. Kiegészítésnek pedig egy mikrokontroller került a bandába, ami azért felelős, hogy a pirító megfelelően érezze az ütemet. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy elektromágnes és egy gumi segítségével mozgatja konyhai eszköz mechanikáját.

A mágneses mező ki-és bekapcsolásával a Birodalmi induló megfelelő hangjaira mozog a szerkezet. Ami magát a zenét illeti, azt John Williams alkotta, és 1980. április 29-én lehetett hallani először, három héttel a Birodalom visszavág premierje előtt. A mű egyébként egybe forrt Darth Vader karakterével, ami annak köszönhető, hogy George Lucas szerette volna, ha minden kulcsszereplőnek lett volna saját zenéje. Ami pedig a filmet illeti, úgy tudni, a cselekménynek azt a szálát, miszerint Luke valójában Vader fia, egészen az utolsó pillanatig titokban tartották, hogy Mark Hamill meglepetése valóban őszinte legyen. Mint a mozivásznon látható volt, annyira meg is lepődött, hogy inkább a mélybe vetette magát, de szerencsére végül minden rendbe jött, és lett másik kézfeje.

 

ForrásTecheblog