Nehéz volt eldönteni, hogy a STEYR traktorát a robotzsaruhoz, vagy a címben is megjelenő filmszereplőhöz hasonlítsuk. De aztán sikerült.
Ilyen-olyan koncepciókat már láttunk korábban is a mezőgazdaság világából, de mégis mindig érdekes, amikor érkezik egy újabb. Az agrárvilágban használt erőgépekről az urbánus polgár nem gondolná, hogy különösebben szükséges a kidolgozott dizájn, hiszen a funkción van a lényeg. Azonban mégis az van, hogy a gyártók tervezői igenis haladnak a trendekkel, és ezt tükrözi a STEYR Konzept Hybrid is, ami a nevéhez hűen még messze van attól, hogy tömeggyártásba kerüljön.

Már ha egyáltalán fog valamikor. De látható, hogy megjelenést tekintve elég futurisztikus, és tényleg olyan, mintha bármelyik pillanatban átalakulhatna egy Transformers autobottá. Ugyanakkor specifikációi koncepció léte ellenére is vannak, tehát tudható, hogy az elektromos motorok mellett egy négyhengeres, 4,5 literes belsőégésű motor dolgozna.
Érdekesség, hogy ez utóbbi nincs fizikai összeköttetésben a kerekekkel, mivel azokat elektromos motorok hajtják. A traktor még egy drónt is kapott, aminek az a feladata, hogy automatikus üzem esetén az erőgép előtt repülve pásztázza a terepet, és valós idejű adatokat továbbítson annak.

Mindebből többek között az is jól látható, hogy a technológia erősen alapoz az 5G-re, hiszen azzal lényegesen komolyabb sebesség érhető el, mint a jelenleg meglévő, negyedik generációs hálózattal.