Ismét szédületes negyedév a Nintendo Switch mögött

Ismételten elképesztő negyedévet produkált a Nintendo, a Switch konzolt úgy viszik, mint a cukrot. 

Hiába az Xbox és a Play Station újgenerációs konzoljai, a japánok örömtáncot járhattak, ugyanis ismét szédületes negyedévet produkált a Nintendo. A vállalat legutóbbi üzleti jelentéséből kiderült, hogy az októbertől decemberig tartó időszakban 11,57 millió konzol került a boltokba, ezzel pedig összesen 79,87 milliónál jár a Nintendo Swith a globális eladásokat tekintve. Ha így halad, a jövőben szinte biztos, hogy megelőzi a vállalat eddigi legnépszerűbb otthoni készülékét, a Wii-t is.

Mindez természetesen az anyagiakban is megmutatkozik: az említett negyedévben a Nintendo 634 milliárd jen bevételnél és 229 milliárd jen nyereségnél jár, ami pedig az üzleti év egészét illeti már 1,4 billió jen bevételnél és 521 milliárd jen profitnál tartanak.

nintendo-switch
Fotó: Creative Bloq

Már közel négy éve annak, hogy a kiotói cég piacra dobta a  Nintendo Switch nevű hibrid gépet, amely nemcsak kézikonzolként, hanem asztali játékgépként is használható. Ugyanakkor nem csak a konzolok, de a játékok terén is jól teljesített a Nintendo: a Mario Kart 8 Deluxe-ból 33,41 milliót, az Animal Crossing: New Horizons-ból 31,18 milliót, a Super Smash Bros. Ultimate-ból pedig 22,85 milliót értékesítettek.

[sc name=”facebook” ]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki

Ezeket olvastad már?