Ilyen újdonságokat hozhat idén a Huawei

2021-ben állítólag legalább 15 új eszközt dobna piacra a Huawei, amely nem mondana le a P50 és a Mate 50 szériákról sem. 

@RODENT950 forrásai szerint a Huawei az igen súlyos, továbbra is érvényben lévő amerikai szankciók ellenére azt tervezi, hogy frissíti a legnépszerűbb mobiljait, okosóráit és táblagépeit. Sőt, játékkonzolt is a piacra dobna a vállalat, mint nemrég kiderült.

Érkezik majd többek között a Watch GT 3 széria: a Watch 3 és a Watch GT 3 egyaránt HarmonyOS 2.0-ra építő LiteOS-sel lesznek telepítve, és az AppGalleryből lehet majd ezekre appokat letölteni. Az órák EKG-t, pulzust és vérnyomást is mérnek majd, eSIM-foglalatuk is lesz.

Szintén 2021-ben esedékes a Mate X2 összehajtható mobil, a P50 és a Mate 50 mobilszéria, továbbá a MatePad Pro 2 táblagép érkezése. Nem mindegyik lesz persze széles körben elérhető, a Mate 50 sorozat állítólag még Kínában is csak korlátozott mennyiségben kerül a boltokba. És az is rejtély, hogy milyen chipeket akar használni a Huawei, elvégre újakat már nem tud szerezni. A terveik alapján mindenesetre ezeket hoznák 2021-ben:

  • Mate X2
  • P50
  • P50 Pro
  • P50 Pro+
  • Watch 3
  • Watch GT 3
  • MatePad Pro 2
  • MatePad 2
  • Mate 50
  • Mate 50 Pro
  • Mate 50 Pro+
  • Mate 50 RS
  • Freebuds Pro 2
  • Freebuds 4
  • Freebuds 4i

[sc name=”facebook” ]

Fotó: The Gate, Forbes

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?