Parkolási és tömegközlekedési funkciókkal bővül a Google Maps: egyszerűsíti a parkolással és tömegközlekedéssel kapcsolatos díjak befizetését a Google, legalábbis ami az Egyesült Államokat illeti.
A Google Maps új parkolást könnyítő funkcióját a Passport és a ParkMobile szolgáltatókkal kötött partnerségi szerződése teszi lehetővé, amely során az elkövetkező hetekben 400 amerikai nagyvárosban válik elérhetővé az az opció, amellyel a Google térképes alkalmazásával a parkolásért is lehet fizetni. Ám nemcsak az autósokra, de a tömegközlekedésen utazókra is gondolt a Google, és a parkolás-funkcióval egyidőben a tömegközlekedési díj fizetésére is lehetőség lesz a Google Maps applikáción keresztül.
A cég az új funkciók szükségét elsősorban a koronavírus terjedésével magyarázta, melynek hatására világszerte előtérbe kerültek az érintés nélküli szolgáltatások. A Google újítása is ehhez igazodik, hiszen lehetővé teszi, hogy ne kelljen az autósnak hozzáérni a parkolóórához, illetve a tömegközlekedési jegyeket és bérleteket értékesítő automatákat sem kell használniuk többé az utasoknak.
A parkolási funkció egyenesen a térképes navigációba lett integrálva, ami azt jelenti, hogy a Google automatikusan felajánlja nekünk a parkolási díjak befizetését, ha úticélunk vége felé közeledünk. A tömegközlekedési díjfizetés is ehhez hasonló módon szuperál, csak ebben az esetben már a utazás megterveztekor emlékeztet a vonaljegy megvételére.
Ahogy fentebb is említettük, a Google Maps ezen funkciói egyelőre még csak az Egyesült Államokban elérhetőek, ráadásul jelenleg csak az Androidos eszközökön, az iOS eszközök támogatását ugyanis későbbi időpontra ígéri a Google. Persze, ami késik, az nem biztos, hogy múlik is, így nem tartjuk kizártnak, hogy kis hazánkba is eljussanak az egyébiránt igen praktikus új Google Maps-funkciók.
[sc name=”facebook” ]