A telefonok, laptopok kijelzőjének bámulása alvászavart okozhat, de erre is van megoldás.
Sokan arról számoltak be, hogy ha elalvás előtt közelről nézik valamilyen elektronikai eszköz képernyőjét, tehát például mobilt, laptopot vagy monitort, akkor utána nehezen vagy egyáltalán nem tudnak elaludni.
Az ilyen készülékek kijelzőjén a tónusok három alapszín, a vörös (R), zöld (G) és kék (B) bizonyos arányban történő összeveréséből születnek meg. Brit tudósok pedig rájöttek, hogy a zavarokat a kék komponens okozza. Ennek oka, hogy kék fény stimulálja az agyat, becsapja azt, amely emiatt úgy érzékeli, hogy nappal van, és emiatt ébren tartja az arra fogékonyakat, ugyanis ez a hatás nem mindenkinél jelentkezik.
Nyilván évmilliók alatt kifejlődött fiziológiai reakciókat nem lehet lebontani 10 év alatt, szóval azt hiába várjuk, hogy majd a testünk egyik pillanatról a másikra megszokja az éjszakai mobilozást/gépezést. De persze, mint mindenre, erre is van megoldás!
Este kapcsold ki
A legegyszerűbb módszer, ha az esti órákban, elalvás előtt valaki félreteszi a telefont, számítógépet. Helyette mondjuk olvas, vagy nekiáll varrni, gyurmázni stb. Ez jól hangzik, de hát sajna egy csomó embernél nehezen kivitelezhető. Rengetegen vannak, akik ilyenkor szakítanak időt a hírolvasásra, játékra, Facebookozásra, Instázásra, videók nézegetésére stb. Lehet persze ájtatoskodva papolni nekik, hogy tegyék le a telefont és menjenek kézimunkázni, vagy zoknit párosítani, csak hát totál felesleges. Kütyüfüggő vagyok, TUDOM miről beszélek.
Kék csökkentés
Joggal merülhet fel bárkiben, hogy ha kiüti az agyat a kék fény, akkor üssük ki inkább a kék fényt! Nagyon jó gondolat, és erre van is lehetőség, ráadásul sokszor igen egyszerűen megoldható. Ennek hatására a kép minőség értelemszerűen rosszabb lesz, de ha valaki egyébként rosszul aludna, és másnap nyomorultul ébredne, akkor ezt bőven érdemes bevállalni.
Mobilok
A legtöbb telefon rendelkezik beépített kék fény „likvidáló” módal. Ehhez be kell lépni a Beállításokba, ott kiválasztani a Kijelző menüpontot, és aktiváni a Kékfényszűrés opciót. Amennyiben ez hiányzik, de lehet módosítani a színhőmérsékeleten, akkor azt a legmelegebb fokozatra kell belőni. Mobiloknál egyébként nem árt bekapcsolni a sötét módot, amivel jelentősen csökkenthető alapból a kék komponensek aránya, és ezzel ráadásul még energia is megspórolható, azaz kitolható az üzemidő.
Vannak már olyan készülékek is, amelyeknél beállítható, hogy a készülék automatikusan aktiválja ezt a szolgáltatást, amikor este van. Emellett az alkalmazásboltból letölthető olyan app is, amely ezt lehetővé teszi.
Számítógép
A Windows 10 és macOS operációs rendszerben is egyetlen kattintással lehet aktiválni a kék fény szűrést. Ehhez be kell lépni a Gépházba, ott a Kijelző almenübe, és kiválasztani az Éjszakai Fény opciót. Az is beprogramozható, hogy egy megadott időintervallumban automatikusan kapcsoljon be ez a funkció.

Monitor
Vannak olyan monitorok ahol a képbeállítások között megtalálható a kék fény elleni védelem. Ez minden cégnél máshol van, de érdemes átnézni a beállításokat, általában Blue Shield, vagy Blue Light Protection néven fut ez a szolgáltatás.
Végszóként csak annyit mondanánk, hogy akinek alvásproblémái vannak, nehezen szunnyad el, annak érdemes ezzel is foglalkoznia. Nagyon rövid időt vesz igénybe a kék komponens mértékének radikális lecsökkenése, és cserébe sokkal-sokkal nyugodtabb lehet a pihenése.
[sc name=”facebook” ]