Megvan a Poco X3 Pro ára, remek vételnek ígérkezik

Egy európai kereskedő szerint már 269 eurótól vihető lesz a Poco X3 Pro – ennyiért pedig igen keresett készülék lehet majd. 

Már hivatalosan is bejelentette a Xiaomi Poco márkája, hogy március 22-én tartja a következő nagy bemutatóját. Mivel rengeteg szivárgás volt az utóbbi hetekben a Poco X3 Pro mobilról, ezért nem nehéz kitalálni: ez debütál majd. Korábbi hatósági adatokból ráadásul az is kiderült, hogy a Xiaomi szokásos módon kártyázik a márkáival, így kisebb módosításokkal, de a Poco X3 Pro nagyjából ugyanaz lesz a globális piacon, mint Kínában a Redmi K40 (vagy Pro).


Egyelőre senki sem tudja megmondani, hogy hitelesek-e az árazással kapcsolatos adatok, de egy európai kereskedő azt állítja, hogy 269 euróba kerül majd a Poco X3 Pro alapváltozata, 6 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel.

Lesz 319 euróért 8 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel szerelt kiadás is, színekben pedig bronz, kék és fekete lesz a kínálat. A Poco X3 Pro végül Snapdragon 860 chipet kaphat, négy hátsó kamerával (ebből kettő sajnos csak makró és mélységérzékelő…), 5000 mAh-s akkuval, 33 wattos gyorstöltéssel és 120 Hz-es full HD+ felbontású kijelzővel.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: TechRadar, Dealntech

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?