Visszatérnek a Xiaomi Mi Mix mobilok

Visszatérnek a Xiaomi Mi Mix mobilok

Március 29-én nem csak a Xiaomi Mi 11 Ultra érkezik meg, hanem a Mi Mix mobilok is visszatérnek. 

A Xiaomi már megerősítette, hogy március 29-én tartja a következő megarendezvényét. Ezen debütál majd a Mi 11 Ultra és elvileg a Mi 11 Pro is. A Weibón azonban már azt is megerősítette a gyártó, hogy visszatér a Mi Mix széria.

A Xiaomi azt ígéri, hogy két év kihagyás után megfelel majd a várakozásoknak a Mi Mix vonal, amely szintén része lesz a megabejelentéseknek.

A hivatalos kedvcsináló megfogalmazása egyébként arra utal, hogy a Xiaomi nem mutatja be a konkrét Mi Mix készüléket, csupán demózza azt. Szivárgások szerint nagy az esély arra, hogy az új Mi Mix modell egy összehajtható modell. Egyesek már azt is tudni vélik, hogy Mi Mix 4 Pro Max lesz a neve.

A széria legutolsó tagja a Mi Mix 3 volt, több mint két éve mutatták be. A sorozat alapvetően a Mi Mix Alpha koncepciómobillal tűnt el, amelyet majdnem 360 fokban kijelző borított. Az élő visszajelzések azonban katasztrofálisak voltak, ráadásul a vételár is 3000 dollár lett volna, így jégre tették a projektet. Vajon most milyen irányba megy tovább a Mi Mix széria?

[sc name=”facebook” ]

Fotó: Tech Wyzrd, SlashGear

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?